Beltéri étteremben falatozó szenátorok? Pipa! A járvány miatti óvintézkedések ellen hergelő, maszk nélkül sétáló törvényhozó? Pipa!
Jó tudni, hogy egy csomó felelőtlen arcot sikerült (ismét) szenátori és képviselői mandátumhoz juttatni a parlamenti választások alkalmával, akik nagy ívben tojnak a hatályos egészségügyi óvintézkedésre, s már a parlament alakuló ülésén megfeledkeztek arról, hogy nem ártana példásan viselkedni, ha már hivatalosan is törvényhozónak számítanak.
A hétfői ülést követően például lencsevégre kaptak több honatyát is, akik olyan lazán ebédelnek a szenátus vendéglőjében, mintha nem tudnák, hogy Bukarestben a fertőzöttségi ráta miatt az éttermek csak és kizárólag elvitelre készíthetnek ételt, ráadásul az erről szóló figyelmeztetést az egyik tévécsatorna riportere az orruk alá is dörgölte egy felvétel tanúsága szerint.
Ettől persze nem zavarodtak össze öltönyösék, olyan nyugalommal falatoztak tovább – miközben a háttérben a román himnusz szól –, mintha 2019-et írnánk, és a fél világ nem reszketne egy bizonyos pandémia miatt.
Az alakuló ülésen egyébként a Románok Egyesítéséért Szövetség (AUR) sztárszenátora, a feltűnési viszketegségben szenvedő Diana Şoşoacă is úgy mutatkozott be, ahogy azt a korábbi nyilatkozatai alapján elképzeltük: természetesen maszk nélkül sétált be a terembe – azt állítja, orvosi javaslatra nem hordhat ilyesmit –, amiből aztán akkora botrány lett, hogy még az ügyvivő kormányfő is az ügy kivizsgálását követelte.
Nicolae Ciucă ráparancsolt az egészségügyi tárca illetékeseire, nézzék már meg, Şoşoacă miféle papírral tudja igazolni az állítását. Szépen indul, nagyon szépen...
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Heves reakciót váltott ki Moszkvában, hogy Emil Boc, Kolozsvár polgármestere nem engedélyezte az orosz zászló kitűzését egy, a városban zajló sporteseményen.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.

Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.

További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.

… egy PNL-s főembert elvitt a DNA, az USR elnökére lesújtott Justitia kardja, az RMDSZ-re a botránytévék hányják a gyűlöletet… és tíz román állampolgár egymillió eurónyi drótot lopott Németországban.