A csíkszeredai születésű magyar sízőnek hosszú hónapokat ki kell hagynia.
Vasárnap éjjel mindkét térdét megoperálták Miklós Editnek, aki a női alpesi sízők altenmarkt-zauchensee-i lesikló világkupafutamát megelőző hivatalos edzésen bukott hatalmasat, és szalagszakadást, csonttörést, valamint porcsérülést szenvedett.
A magyar szövetség hétfő délelőtti tájékoztatása szerint az olimpiai hetedik sportolót egy Innsbruck melletti magánklinikán műtötték, közel négy órán át.
„Jól érzem magam, örülök, hogy túlvagyok a műtéten" - mondta a 28 éves síző, hozzátéve, hogy az operációt végző orvossal hétfőn délután tud majd beszélni, s akkor tudja majd meg pontosan, milyen beavatkozásokra volt szükség. - „Ami biztos, a jobb térdemben részleges keresztszalag-szakadás volt, de nem kellett pótolni, meg tudták oldani műtéttel. A térdkalácson még nem tudom, milyen beavatkozást végeztek el, de ott is roncsolódás volt. A meniscust visszavarrták szintén a jobb térdemben. A balban az elülső keresztszalag elszakadt és pótolni kellett, abban is a meniscus meg volt sérülve, plusz az oldalsó szalag."
Miklós Edit mindezt a gyógytornászától tudta meg, azaz nem ez a hivatalos diagnózis.
Az erdélyi születésű sportoló vasárnap az altenmarkt-zauchensee-i pálya felső szakaszán nagy sebességgel haladt, amikor a bal léce megakadt a hóban, szétcsúsztak a lábai, s nagyot bukott, többször átfordult a tengelye körül, ráadásul az egyik léce nem oldott le. Mentőhelikopterrel a pongaui kórházba szállították, majd az Innsbruck melletti magánklinikára vitték, ahol az a térdspecialista végezte el az operációt, aki korábban már műtötte Miklós Editet.
A rehabilitációs időszak várhatóan hat hónapig tart majd, így a magyar síző várhatóan ősszel visszatérhet, és elindulhat a jövő évi pjongcsangi olimpián.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Miközben nálunk sürgősségi kormányrendelettel teszik lehetővé, hogy a településekre bejáró medvéket azonnal kilőhessék, ne gondoljuk, hogy csak Romániában, Erdélyben jelent aggasztó problémát a nagyvad és az ember közötti konfliktushelyzet.
Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.
Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Jenei Imre. Alig hagyta el a börtönkaput, újra őrizetbe vettek egy férfit. Rendőrautóval ütközött egy spicces furgonos.

Büntetések várnak azokra, akik az állami alkalmazottakat sértegetik. Több tucat köztisztviselő jutott be az adóhatósághoz és a pénzügyminisztériumhoz fantomegyetemeken végzett tanulmányok révén. Egy férfi illegális csatornarendszert működtetett 4 évig.

Nicușor Dan nem lesz ott a PSD pénteki kongresszusán, mert Sorin Grindeanu meg se hívta. És végre román állampolgár lett Charlie Ottley, a népszerű brit dokfilmes.

Megrongálták a Sepsi OSK utánpótláscsapatának autóbuszát Craiován. Nem vár tovább, megnősül Nicușor Dan.

További híreink: egy 13 éves gyerek hátba szúrt egy 41 éves férfit, mert az nem fogadta másodszor is az ajtajánál Halloween estéjén. Az építőiparban hatalmas leépítésekkel kell számolni az elapadt finanszírozásokat követően.