Ki kell találni valamit a hasznosításukra, döntöttek a háromszéki elöljárók.
Tíz évig épült, de még mindig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a Borvíz Útja projekt. Hiába győztek le számos bürokratikus akadályt és épültek ki európai uniós támogatással a szép új székelyföldi gyógyfürdők, kiderült, hogy Háromszéken például nem vonzanak elegendő vendéget.
Erre Grüman Róbert, a megyei tanács alelnöke hívta fel a figyelmet, aki szerint új megoldásokat keresnek a turisták nélküli turisztikai létesítmények minél hatékonyabb és jövedelmezőbb kihasználására. Öt év működés alatt ugyanis kiderült, hogy
Ezeket annak idején azzal a nem titkolt céllal hozták létre, hogy felélesszék az egykor méltán népszerű székelyföldi fürdőkultúrát. Jelenleg egy társulás üzemelteti ezeket, melyet a Kovászna megyei tanács mellett az Aquasic Egyesület és megyei turisztikai fejlesztési egyesület alkot, miközben az épületek a helyi önkormányzatok tulajdonában vannak.
Épp emiatt született az ötlet, hogy teljes egészében helyben kellene működtetni őket, és az említett egyesületi háttér helyett a fürdők alkalmazottai a polgármesteri hivatal alkalmazásában kellene álljanak.
Egyedül a Szentkatolna községhez tartozó Hatolyka fürdője maradna továbbra is a turisztikai egyesület szárnya alatt, itt ugyanis szén-dioxidos kezeléseket is végeznek, amihez szakemberi felügyeletre van szükség. Grüman Róbert hangsúlyozta, sok turista felkereste már az említett fürdőket,
Azt remélik, hogy a jövőben még többen kapnak kedvet a gyógyfürdőkhöz, ugyanis a cél az lenne, hogy hatásukra fellendüljön a faluturizmus a falvakban, panziók, éttermek nyíljanak.
A szóban forgó fürdők 2011-2014 között épültek a Borvizek Útja projekt keretében, a számos buktatóval járó program az egykori székelyföldi fürdőhelyek felélesztését, a gyógykezelésre is alkalmas borvizek minél hatékonyabb kihasználását célozta. Ennek keretében nem csak felújították uniós támogatással a korábbi feredőket, új medencéket, törökfürdőket alakítottak ki, de szaunát, fitnesztermet és szabadidős tevékenységeknek alkalmas tereket is létrehoztak.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Több mint ezer lejt adna a kormány minden 16-30 év közötti munkanélküli fiatalnak fizetéskiegészítésként, amennyiben munkába állnak. Jelentős lépés történt a romániai gyermekvédelemben: országos keretrendszert hoztak létre az emberkereskedelem ellen.

Továbbá: nincs elég orvosunk és ápolónk, mentesíteni kellene a kórházakat az új alkalmazottak felvételének tilalma alól. Egy volt parlamenti képviselő pedig lerántja a leplet a hazai profit illúziójáról: 146 milliárd lej az állami vállalatok adóssága.

További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.