// 2024. október 4., péntek // Ferenc
Anglia

Megtették azt a szívességet az angliai román rablók, hogy rendszámmal a biztonsági kamera felé parkoltak

Így persze nem volt igazán nagy sportértéke a kézre kerítésüknek.

Gengszterfilmbe illő rablás és autós üldözés, illetve kétbalkezes pancserokat felvonultató vígjátékba illő pancserkodás miatt váltak az angliai híradások főszereplőjévé azok a románok, akik úgy döntöttek, az éttermi mosogatói állás helyett valami kreatívabb módszerrel szedik meg magukat az Egyesült Királyságban.
 
A Coventryben élő román állampolgárok 132 ezer font értékben loptak számítógépeket és telefonokat egy exeteri Apple-boltból.
 
A biztonsági kamerák felvételeinek tanúsága szerint úgy jutottak be, hogy feszítővasakkal és kalapácsokkal előbb a biztonsági rácsot feszítették fel, majd betörték az ablakot.
 
A hétfős banda hat tagja zsákokban vitte ki a zsákmányt, a hetedik pedig két autóba rámolta be a szajrét.
 
A riasztóberendezés működésbe lépett, és füstköddel árasztotta el a helyiséget. De nem is ez volt a legfontosabb, hanem az, hogy a kamera rögzítette a rabláshoz használt autók rendszámát, és azonnal továbbította a rendőrségre.
 
Amely azonnal a nyomukba is eredt, és egy kiadós autós üldözés után – amelyben az egyik autó balesetet szenvedett – mindkét autóból két-két utast elfogott. Három társuknak viszont 61 ezer font értékű zsákmánnyal sikerült megszöknie. Őket nagy erőkkel keresik.
 
Az elfogott elkövetők egyike közben beismerte egy karácsonyi betörés elkövetését is – nehéz is lett volna tagadnia, miután a rendőrségnek megvolt az akkor begyűjtött DNS-mintája. Őt a keddi beszámolók szerint 21, három társát 16 havi elzárásra ítélték.  
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Súlyos orvosi műhibák következmények nélkül, sürgős változásért kiált a rendszer
Krónika

Súlyos orvosi műhibák következmények nélkül, sürgős változásért kiált a rendszer

Bár számos beteg válik orvosi műhibák áldozatává a romániai kórházakban, sok esetben szőnyeg alá söprik a súlyos problémákat, és csak a nagyon súlyos esetek járnak valóban felelősségre vonással és egyéb következményekkel.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro