Ha nem oldódnak meg a pénzügyi gondok, beolvasztják a Sapientiába.
Megszűnik a Partiumi Keresztény Egyetem, és a Sapentia nagyváradi részlegeként működik tovább, ha vezetői nem dolgoznak ki március 2-ig életképes átszervezési tervet a súlyos pénzügyi gondokkal küszködő intézmény gazdasági talpra állítására. A beolvadás elkerülése érdekében szakok szűnhetnek meg a PKE-n – tudta meg a Maszol.
A magyar állami támogatást kezelő Sapientia Alapítvány szeptemberben döntött úgy, hogy körmére néz a PKE-nek. Utóbb a Krónika azt tárta fel, hogy egy belső átvilágítás eredményei szerint az egyetem 3,5 millió lejes adósságot halmozott fel pályázati pénzek hiányos elszámolása és éves túlköltekezései miatt. Ennek következményeként János Szabolcs rektor lemondott, a tisztséget megbízott vezetőként Pálfi József látja el az egy hét múlva esedékes rektorválasztásig.
A Sapientia Alapítvány számára azonban nyilvánvalóvá válhatott, hogy néhány személycsere nem állítja meg túlköltekezést és a hatalmas hiány pótlására sem sikerülhet előteremteni a pénzt. A Maszol úgy tudja, hogy két hete Kató Béla kutatóriumi elnök Nagyváradra látogatott tárgyalni a PKE vezetőivel, köztük az egyetem elnökével, Tőkés Lászlóval. Útjára elkísérte Brendus Réka kuratóriumi tag, a finanszírozó Bethlen Gábor Alapítvány képviselője is.
A portál értesülései szerint Kató Béla református püspök egy olyan intézményátszervezési terv kidolgozására szólította fel a PKE vezetőit, amivel talpra állítható a súlyos anyagi gondokkal küszködő egyetem. A Sapientia Alapítvány kuratóriumi elnöke határidőt is adott: március 2-át. Ugyanakkor kilátásba helyezte a PKE önállóságának felszámolását is, ha nem születik meg a Kolozsvárról kért terv. Ez azt jelentené, hogy a felsőoktatási intézmény a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nagyváradi részlegeként működne tovább. A PKE-nek értesüléseink szerint fájdalmas döntéseket kell meghoznia, ha meg akarja őrizni önállóságát: négy szakot is meg kell szüntetnie a költségek csökkentéséért.
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.

További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.

Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.

… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.