// 2026. október 14., szerda // Helén

Megóvta a bírságot a „feketén vágó” Schweighofer

// HIRDETÉS

Holzindustrie Schweighofer, Réty, fűrészüzem, bírság, óvás Törvénytelen működés miatt tetemes bírsággal sújtották a fafeldolgozót. Most ellentámadásba lendült.

Bírósághoz fordult a Holzindustrie Schweighofer osztrák fafeldolgozó a környezetvédelmi őrség által a rétyi fűrésztelepére kiszabott pénzbírság miatt. A cég illetékesei szerint a hatóságok törvénytelen módon jártak el és büntettek, ezért a jegyzőkönyv semmissé tételét kérik. Az osztrák vállalat kitart korábbi állításpontja mellett, mely szerint márciusban, illetve áprilisban csupán próbaüzemeltetés zajlott Rétyen.

A vállalat állásfoglalásban a cég illetékesei egyrészt arról tájékoztatnak, hogy szerdán óvást nyújtottak be a bíróságra, kérve az ítélőszéktől, hogy nyilvánítsák semmisnek az Országos Környezetvédelmi Őrség május 19-én kiállított jegyzőkönyvét. Ez a dokumentum rendelkezik arról, hogy a rétyi fűrész-üzemben minden, az építkezéshez nem köthető tevékenységet le kell állítani, illetve a 30 ezer lejes bírság kiszabásáról.

Az országos hatóság háromszéki munkatársai két civil szervezet – a fogarasi Neuer Weg és a bukaresti Bankwatch – kérésére mentek ellenőrizni Rétyre, állításuk szerint a május 6–19. közötti időszakban. A vizsgálat során megállapították, hogy a telepen – noha nem rendelkeznek a szükséges környezetvédelmi engedéllyel – szabályos termelés folyt.

Az osztrák társaság közleménye szerint az ellenőrzés csupán május 6–7-én zajlott, majd ennek nyomán kiállítottak egy vizsgálati jegyzéket. Az ebben megfogalmazottakat – a vállalat közleménye nem tér ki a részletekre – a rétyi üzemben betartották. Ezt követően a felügyelők csak 19-én tértek vissza, megállapítva, hogy kihágás történt, mivel szerintük a telepen márciusban és áprilisban a környezetvédelmi engedély hiánya ellenére fafeldolgozás zajlott. A tetemes bírságot is ekkor rótták ki.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia
Székelyhon

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia

Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.

// még több főtér.ro