// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Megízlelheti a székelyíz-tagadó fogyasztóvédő a székelyek bosszúját

// HIRDETÉS

A székely ízű fagyi visszanyal: „román ízű” termékeket jelentettek fel a székely ízeket tagadó háromszéki román fogyasztóvédőnél.

Egy, a „román ízek” reklámszlogent kifogásoló sepsiszentgyörgyi fiatalember azzal a perirattal fordult Mircea Diaconhoz, a Kovászna megyei fogyasztóvédelem vezetőjéhez, hogy indítson eljárást két bukaresti cég ellen, és kötelezze ezeket – akár a „székely ízek” esetében az udvarhelyi céget –, hogy távolítsák el a címkéjükről a „megtévesztő” szókapcsolatot.

Mint ismeretes, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetője január 22-én figyelmeztetésben részesítette az egyik kézdivásárhelyi üzletet, amiért az „székely ízű” szalámit forgalmazott, valamint – miután kiderült, hogy lejárt termék is akad a szóban forgó üzlet polcán –, büntetést róttak ki az egységre. Mircea Diacon akkor a következőt nyilatkozta, „a törvények világosan fogalmaznak: a »székely íz« badarság. Ha valaki meghatározza, hogy milyen a székely íz, azonnal próbát veszünk a termékből, és megpróbáljuk beazonosítani azt”. Az arra vonatkozó kérdést, hogy mi a véleménye arról, hogy egyes termékeken szerepel a „román íz” kifejezés: ezt azzal hárította, hogy Háromszéken nem találkozott ilyen termékekkel, de jelentik Bukarestnek az esetet.

Az ügy fejleményeként egy sepsiszentgyörgyi fiatalember hivatalosan is kifogást emelt a „román ízek” szókapcsolat használata ellen.

„A háromszéki fogyasztóvédelmi hivatal vezetőjének legutóbbi – a »székely ízek« apropóján született – törvényértelmezése tükrében petíciót fogalmazok meg a Mega Image, illetve a Kandia Dulce vállalkozások ellen, akik félrevezető szlogent használnak termékeiken. Személyesen nem kóstoltam egy románt sem, de tudom, hogy az ízek például édesek, keserűek, de semmiképpen sem lehetnek románok. Éppen ezért kérem, indítsanak kivizsgálást az előbb említett esetekben, és kötelezzék a termelőket, hogy távolítsák el csomagolásaikról a»román íz« kifejezést, és használják az édes, keserű és hasonló megnevezéseket” – áll a hivatalos beadványban.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro