// 2026. május 22., péntek // Júlia, Rita

Mégis hogy lehet, hogy az olaszországi románok több mint 80 százaléka beoltott?

// HIRDETÉS

Itthon meg alig 30 százalék körüli az oltottak aránya. Két magyarázat.

Első látásra meglepő adatra hívta fel a figyelmet a romániai oltási kampányt irányító országos testület, a CNCAV, amelynek vezetői csütörtökön részt vettek egy online értekezleten, amelyen az olasz illetékesekkel cserélték az eszmét a járványkezelésről.

Elhangzott, hogy az Olaszországban élő románok – számuk több mint egymillióra tehető – 80 százaléknál is nagyobb arányba beoltatták magukat. Ez az arány pedig jelentősen magasabb, mint Romániában, ahol alig több mint 30 százalék az átoltottság.

Azért van így – magyarázza közleményben a CNCAV –, mivel a megfelelő járványügyi tájékoztatás, az esetszámok, a kórházi helyzet világos ismertetése és az oltások hasznosságának elmagyarázása a lakosságnak jól működött Olaszországban.

Ami valóban igaz lehet, főleg ha a katasztrofális romániai járványkommunikációhoz hasonlítjuk. De valószínűleg még valami más is hozzájárult az olaszországi oltakozási kedvhez: Olaszországban ugyanis holnapról életbe lép egy olyan törvény, amely minden munkavállaló számára előírja a az oltási igazolvány meglétét. Vagyis holnapról Olaszországban az állami és a magánszektorban egyaránt csak az uniós zöld igazolvánnyal lehet bemenni dolgozni, ez pedig az ott élő és munkát vállaló románokra is ösztönzően hat.

Közben Romániában az oltásszámok lassan, de biztatóan növekednek egyik napról a másikra. Míg szerdán több mint 29 ezren kapták meg az első adag vakcinát, a csütörtöki jelentés már 34 944 személyről ír. A friss közlemény szerint az elmúlt 24 órában 27 173-an a harmadik dózist is megkapták. A lakosság 71 százaléka azonban továbbra sincs beoltva, ezzel még mindig az elkeserítő utolsó előtti helyet foglaljuk el az Európai Unióban, megelőzve Bulgáriát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét
Krónika

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét

Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek
Székelyhon

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek

Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.

// még több főtér.ro