Iulian Vlad volt a politikai rendőrség vezetője a '89-es forradalom idején.
Elhunyt Iulian Vlad, a Szekuritáté utolsó parancsnoka, aki az 1989-es decemberi forradalom idején vezette a román kommunista diktatúra politikai rendőrségét. Az egykori rettegett tábornokot 86 éves korában, szombaton érte a halál, miután már több hete kómában volt.
Vlad 1947-ben végezte el a craiovai kereskedelmi líceumot, és előbb a kommunista ifjúsági mozgalomban, majd a Román Kommunista Pártban töltött be különböző vezető tisztségeket. 1952-től kezdve dolgozott a belügyminisztériumban, 1977-től államtitkári tisztséget töltött be, 1987-től 1989-ig pedig az állambiztonsági részleg, vagyis a hírhedt Szekuritáté parancsnoka volt.
A '89-es forradalom után, a népfelkelés vérbe fojtására tett kísérletért 1989. december 31-én letartóztatták, majd 25 év börtönbüntetésre ítélték népirtásért. Büntetéséből mindössze négy évet töltött le: 1993-ban Ion Iliescu akkori államfő kegyelemben részesítette.
A News.ro hírügynökség szerint Vlad 18 évesen saját apját is feljelentette a kommunista titkosrendőrségnél, amiért az templomba járt. A kommunista ifjak központi bizottsága róla írt jellemzésében kiemelte, hogy 1946-48 között „kiemelkedő érdemeket szerzett” a földbirtokosok vagyonelkobzásában, a választási kampányban és az államosításban.
Mint arról hírt adtunk, Iulian Vladot tavaly mégis a „modern Románia” egyik megteremtőjeként magasztalta a Vâlcea megyei önkormányzat alelnöke egy könyvbemutatón. Ezt a Hotnews.ro portál által megszólaltatott Vladimir Tismăneanu, az Egyesült Államokban élő román politológus, a romániai kommunizmus bűneiről 660 oldalas átfogó jelentést készítő elnöki különbizottság egykori vezetője „hányingerkeltőnek” minősítette.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.
Bérfizetésnek álcázta a tranzakciókat a pénzügyi igazgató, akit több mint 11 millió lejes sikkasztással vádolnak. Svájcból érkező segélyhívás mentette meg egy bethleni férfi életét.

A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.

Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.

További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.

Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.

A belügyminisztérium cáfolja, hogy a szervek nem érkeztek volna időben és ne segítettek volna a Bihar megyei diáklány meggyilkolásának feltárásában. Románia eladja az olcsó áramot délben, majd visszaveszi sokszoros áron este.

… közben a SOS kezdeményezte az államfő felfüggesztését… és az illetékesek berúgták a tartalékosoknak szervezett honvédelmi gyakorlatok motorjait Erdélyben.