// 2026. április 9., csütörtök // Erhard

Még az idén saját címere és lobogója lehet a Partiumnak

// HIRDETÉS

A jelképek elkészítését már 355 évvel ezelőtt is tervezték, de a törökök közbeszóltak, akik időközben elfoglalták a nagyváradi várat.

A Partiumi Autonómia Tanács (PAT) nyílt pályázatot hirdet egyéni alkotók vagy alkotói közösségek számára, Partium címerének és lobogójának megtervezésére.

A Partium jelképeinek megtervezéséről szóló pályázat meghirdetését komoly szakmai konzultáció előzte meg, számos szakember megkeresése után a legkézzelfoghatóbb forrás a marosvásárhelyi levéltárból érkezett.

„Az Erdélyi Országgyűlés 1659. évi, Szászsebesen elfogadott határozata írja le az erdélyi nemzetek jelképeit és rendelkezik azok elkészítéséről és használatáról. A Partium pecsétnyomója és címere azonban, a váradi vár török kézre jutása miatt sohasem készült el. Itt az ideje, hogy több száz éves késéssel gyakorlatba ültessük az Erdélyi Országgyűlés ide vágó határozatát” – jelentette ki a Csomortányi István, a PAT elnöke a mai, Nagyváradon tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: az elkészült pályaművekből a nagyváradi Szent László Napok keretében nyílik majd kiállítás, illetve a nyár folyamán a világhálón szavazni is lehet majd róluk.

A pályázat célja olyan jelképek megalkotása, melyek a lehető legszorosabb módon kötődnek a vonatkozó szűkös írásos forrásokban felelhető partiumi szimbólumainkhoz.

A pályázat nyertesének díja nettó 2000 lej. További részletek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács honlapján találhatók.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot
Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását
Székelyhon

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását

Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.

// még több főtér.ro