// 2026. április 13., hétfő // Ida

Mától versenyeznek a gitárok a Székelyföldön

// HIRDETÉS

Szinte kétszerannyian jöttek idén a Terra Siculorum gitárfesztivál versenyprogramjára, mint tavaly. Öt kategória, 80 fellépő, ingyen koncert a neten.

Négy székelyföldi településen zajlik a 8. Terra Siculorum Nemzetközi Klasszikusgitár-fesztivál, amelynek szerdán kezdődött versenyprogramjában öt kategóriában mérik össze a tudásukat a zenészek.

A Székelyudvarhelyről indult és 2012 óta immár négy városra - Székelyudvarhely, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós és  Sepsiszentgyörgy - kiterjedő fesztiválra idén három földrész kilenc országából érkeztek a klasszikus gitár művészei. 

A hétfőn kezdődött, a Harmonia Cordis Egyesület által szervezett rendezvényen az egyetemisták és középiskolások mesterkurzuson tanulhatnak neves művészektől. Az internetkapcsolat pedig bárki számára elérhetővé teszi a településeken zajló esti koncerteket, az egyesület honlapján élőben követhetők a hangversenyek

A meghívottak között van Csáki András, Pavlovits Dávid gitárművész, a Salzburgban élő Paulikovics Pál gitárművész és Girán Péter, a Virtuózok című tehetségkutató műsor döntőse.

A szombatig tartó rendezvény központi helyszínén, Székelyudvarhelyen szerda délelőtt kezdődik a fesztivál versenyprogramja, amelynek győztesét 80 indulóból választja ki a Stefan Trifan vezette nemzetközi zsűri. A versenyzők öt kategóriában mérik össze tudásukat. Tavaly egy 21 éves amerikai gitáros nyerte meg a verseny fődíját, aki idén meghívottként lép fel a fesztiválon.

Beke István Ferenc főszervező szerint a verseny egyre növekvő népszerűsége annak köszönhető, hogy igyekeznek azt minél átláthatóbbá tenni, például azzal, hogy az elmúlt három évben már a versenyzők pontszámait is közzé teszik az interneten. Mindezeknek köszönhetően az idén szinte megduplázódott az indulók száma tavalyhoz képest.

Fotó: Harmonia Cordis Facebook-oldala

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kit szoptat az anyaország a hon kebeléből, és kit máshonnan?

Varga László Edgár

Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.

Amikor egy országban a hatalom jobb keze nem tudja, mit csinál a bal…

Szántai János

… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Bethlen István egykori miniszterelnök végnapjai a szovjet levéltári források tükrében

Sólyom István

A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.

És akkor a miniszter felvett egy maroknyi homokot és odadugta a lefagyott hivatalvezető orra alá

Fall Sándor

Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Orbán Viktor a külhoni magyarok támogatásával kalkulál 3 millió szavazattal
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyarok támogatásával kalkulál 3 millió szavazattal

Orbán Viktor szerint hárommillió szavazat elég lesz a Fidesz többségéhez, ez pedig szerinte csak a határon túli magyarok támogatásával lehet meg.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Eredmények, több mint kilencvenszázalékos feldolgozottságnál
Székelyhon

Eredmények, több mint kilencvenszázalékos feldolgozottságnál

Közzétette a 2026-os magyarországi országgyűlési választás első részeredményeit a Nemzeti Választási Iroda.

Választás: kétharmados Tisza-többség több mint 90 százalékos feldolgozottságnál
Krónika

Választás: kétharmados Tisza-többség több mint 90 százalékos feldolgozottságnál

Közzétette a magyarországi parlamenti választás első hivatalos részeredményeit a Nemzeti Választási Iroda (NVI). A szavazatok magas feldolgozottságánál a Tisza Párt vezet a Fidesz előtt, a Mi Hazánknak van még esélye bejutni az Országgyűlésbe.

Lépcsőházba hajtott egy autós Csíkszeredában
Székelyhon

Lépcsőházba hajtott egy autós Csíkszeredában

Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.

// még több főtér.ro