Az országba érkező német delegáció elkerülte a korrupcióval vádolt miniszterelnököt. El is mondták, miért.
Korrupciós ügye miatt elkerülte a három napig Bukarestben tárgyaló német parlamenti küldöttség a vád alá helyezett Victor Ponta miniszterelnököt – közölte az Agerpres hírügynökség pénteken Günther Krichbaumot, a delegáció vezetőjét idézve. A Bundestag európai ügyekben illetékes bizottságának elnöke és további három tagja a kétoldalú kapcsolatokról, Románia schengeni csatlakozásáról és a migrációs válságról tárgyalt több román intézmény vezetőjével, köztük Klaus Johannis román államfővel is, de
Günther Krichbaum úgy nyilatkozott: a román kormányfőnek „egyelőre más intézményekkel van megbeszélnivalója”. Megjegyezte: Christian Wulff volt német szövetségi elnök nem várta meg a vádemelést, hanem azonnal lemondott, amint meggyanúsították. „Ez politikai kultúra kérdése. Mi szeretnénk elkerülni az adott tisztségbe vetett közbizalom tönkretételét” – mondta a német politikus. Hozzátette: Pontát ártatlannak tekinti, amíg be nem bizonyosodik ennek ellenkezője, de szerinte le kellett volna mondania és utána kellett volna tisztáznia magát a bíróságon.
amiért – meggyanúsított tagjait a mentelmi jog mögé bújtatva – sok esetben akadályozta az igazságszolgáltatást. „A mentelmi jog nem egyik vagy másik törvényhozó kiváltsága, hanem a parlamentnek, mint intézménynek a szabadságát védi: ezt kellene az illetőknek alaposabban átgondolniuk” – mondta Günther Krichbaum. Szerinte Románia schengeni csatlakozását is a korrupció hátráltatja. Bár elismerte, hogy az ország teljesíti a technikai feltételeket, úgy vélte, a kifogástalan műszaki felszereltség önmagában nem elegendő, ha fennáll a veszélye, hogy egy határőr némi ellenszolgáltatás fejében „mégis beengedi például a migránsokkal teli buszt”.
Romániának és Bulgáriának 2011 tavaszán kellett volna csatlakoznia a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezethez. Ezt kezdetben Németország és Franciaország, majd Finnország és Hollandia vétózta meg a két országban tapasztalható korrupcióra hivatkozva.
Fotó: mae.ro
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Hétfőtől lehet befizetni a helyi adókat és illetékeket Marosvásárhelyen. Már az esztendő első nyitvatartási napján többen éltek a lehetőséggel, és törlesztették pénzügyi kötelezettségeiket, de hosszú sorok sehol nem alakultak ki hétfő reggel.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!

Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.

További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.

Továbbá: megmagyarázta a román digitalizációs hatóság, hogy miért nem lehetett fizetni a Ghișeul.ro platformon. Ezer kilométernél is hosszabb új túraösvényt alakítanak ki a Duna mentén Via Danubiana néven.