// 2024. október 2., szerda // Petra
Románia

Már a történelmen is veszekszik Moszkva és Bukarest

Kegyetlenkedéseket méricskélnek diplomáciai szinten: kié nagyobb?

A román külügyminisztérium „furcsának és sajnálatosnak” tartja, hogy Maria Zaharova orosz külügyi szóvivő a második világháború történetének meghamisításával és történelmi felelősségének bagatellizálásával vádolta Romániát – derült ki tárca pénteken közzétett reagálásából.

Az Agerpres hírügynökség szerint Zaharova egy moszkvai sajtótájékoztatón csütörtökön beszélt arról, hogy Bukarestben „nyíltan oroszellenes, a szovjet megszállók kegyetlenségeit elítélő” kiállításon idézték fel az 1945-ben deportált erdélyi szászok szenvedéseit, és „egy szót sem ejtettek” arról a felelősségről, amely Bukarestet és Berlint terheli a zsidók és cigányok elleni népirtásért.
 
Az orosz szóvivő szerint nemcsak a zsidókkal való együttérzés hiányzott a nemzetközi holokauszt-megemlékezések idején tartott bukaresti kiállítás-megnyitóról, de a szónokok azt is elfelejtették megemlíteni, hogy a háború után elüldözött németek névsorát a román hatóságok állították össze, és Bukarest arra használta ezt, hogy a magyar és szász közösség számarányát csökkentse Erdélyben a románság javára.
 
„Ki más ismerhetné jobban országa közelmúltjának ezen fejezetét, mint Románia német etnikumú államfője, Klaus Johannis?” – idézte Zaharova költői kérdését az Agerpres.
 
A román külügyminisztérium válasza szerint Románia mind helyi, mind országos szinten évente megemlékezik a romániai holokauszt áldozatairól – amelynek október 9-én van az emléknapja –, és a holokauszt nemzetközi emléknapjáról január 27-én, augusztus másodikán pedig a roma holokauszt áldozatairól. A tárca felidézte, hogy 2004 óta Románia komoly erőfeszítéseket tett a romániai holokauszt széleskörű megismertetése és a történelmi felelősség társadalmi felvállalása érdekében.
 
A bukaresti közlemény „sajnálatos és nehezen érthető szándékú” összemosásnak minősítette azt, hogy az orosz külügyi szóvivő olyan eseménnyel hozta összefüggésbe a romániai holokauszt-megemlékezéseket, amelyhez azoknak semmi közük. Ugyanakkor azt javasolta, hogy „frissítse fel” ismereteit arról, Románia miként néz szembe múltjával, és milyen szerepet vállal például a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetségben (IHRA), amelynek soros elnökségét tavasszal veszi át Magyarországtól.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro