// 2026. július 4., szombat // Ulrik

Magyaromán lufik a kolozsvári égen

// HIRDETÉS

A Musai-Muszáj akciócsoport kimozdult a Főtér környéki komfortzónából, ezúttal az Avram Iancu-szobornál rendeztek – szó szerint – sokszínű villámcsődületet.

Ha csütörtök délután, akkor muszáj flashmobra menni Kolozsváron. A főtéri és Karolina téri megmozdulás után a város románságának szimbolikus helyszínén, az Avram Iancu (értsd: Bocskai) téren akcióztak a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport tagjai és szimpatizánsai.

Útban a tér felé, a Győzelem mozi melletti átjárónál botlunk bele a pörformansz egyik főszereplőjébe, a piros, fehér és zöld színű léggömböket tartó kisfiúba (musai-muszáj elárulnunk, hogy kollégánk kisfiáról, Szántai Kristófról van szó). Szemben, a tér másik sarkán található zebránál várakozik a zöld jelzésre a másik főszereplő, a piros, sárga és kék színű lufikkal érkező kisfiú.

A dramaturgia viszonylag egyszerű: a két, román és magyar nemzeti színű lufikkal felszerelt gyermek, mintegy mozgó szimbólumként, pontban öt órakor elindul a tér két sarkától egymás felé, majd betérnek az Erdély legmagasabb köztéri emlékoszlopa címre vetélytárs nélkül pályázó Avram Iancu-szobor elé.

Ott – némi felnőttsegítséggel – összekötözik a két nemzeti trikolórt formázó léggömbegyüttest, aztán a mobiltelefonok és fényképezőgépek kattogása közepette (ne feledjétek elküldeni a fotókat a musai.muszaj@gmail.com e-mail címre!) eleresztik a piros-fehér-sárga-zöld-kék képződményt, hadd szálljon messzire az ifjúsági főváros borongós egén. És az száll, száll, ügyesen megkerülve a Iancu-totemoszlopot, az ortodox katedrális kupolája felé.

Ez volt a poézis. Közben viszont kifejezetten gyakorlatias dolgokat is lehetett intézni: aláírni a többnyelvű helységnévtáblákat követelő, polgármesteri hivatalnak címzett beadványt (állítólag közel ötven gyűlt most össze) vagy pénzadományt helyezni el egy musai-muszájos befőttesüvegbe (magyarul borkány).

A lufi elszáll, a probléma marad. Kérjük a következőt.

Szöveg: Papp Attila Zsolt; fotók: Szabó Tünde; videó: Szántai János

Itt még kizárólag román nemzeti színekben pompázik az Avram Iancu tér

Román, magyar, két jóbarát

Muszáj aláírni a többnyelvűségért

...és adakozni a borkánba

A magyaromán lufik gyanakodva kerülgetik Avram Iancut

A képen egy ortodox templomot és néhány léggömböt rejtettünk el

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro