Iohannis szerint pedig az ország már most is úgy jár el mindenben, mintha a schengeni térséghez tartozna.
Romániának minden joga megvan hozzá, hogy kérje integrációját a schengeni övezetbe, jelentette ki Franciaország elnöke csütörtökön a Cotroceni-palotában.
A romániai hivatalos látogatáson lévő Emmanuel Macron úgy fogalmazott a Klaus Iohannisszal folytatott megbeszélést követően: tisztában van azzal, mennyire fontos Románia számára a schengeni övezethez való csatlakozás. „A mi óhajunk az, hogy Európa haladjon előre. Már évek óta minden joguk megvan önöknek arra, hogy kérjék felvételüket a schengeni övezetbe. (...) és tudom, milyen fontos ez önöknek. Teljes mértékben nyitott vagyok ezzel a kérdéssel kapcsolatban” – jelentette ki Macron.
„A schengeni övezet Európája nem működik jól, és természetesen nem örülünk ennek. Az a célunk, hogy a következő hónapokban gyorsítsuk fel az erre vonatkozó közös szabályzat reformját, tisztázzuk le ezeket a szabályokat, fellépésünk legyen egységes, javítsunk a határok ellenőrzésén” – mondta a francia elnök, hansúlyozva a közös álláspont fontosságát a menedékkérő népekkel felállítandó szabályok tekintetében.
Emmanuel Macron ezekkel a szavakkal Klaus Iohannis kijelentésére reagált, aki a francia elnök hivatalos romániai látogatása alkalmából kifejtette: Románia schengeni övezethez való csatlakozása továbbra is aktuális célkitűzés az ország számára.
Macron szerint semmivel sem tette biztonságosabbá a schengeni térséget az, hogy Románia és Bulgária nem csatlakozhatott a belső határellenőrzés nélküli övezethez.
A francia elnök kijelentette: az Európai Unió egyes tagállamainak a félelmei ahhoz kapcsolódtak, hogy Románia és Bulgária felvétele növeli az ellenőrizetlen bevándorlás kockázatát. „Románia és Bulgária Schengenen kívül van, de a migránsok mégis bejöttek. (.) Az hogy Románia és Bulgária Schengenen kívül van, semmivel sem tette biztonságosabbá a schengeni térség országait” – állapította meg Emmanuel Macron.
Hozzátette azonban, hogy a határellenőrzésre, menedékjogra és a bevándorlók befogadására vonatkozó valamennyi szabályt újra kell gondolni az EU-ban, és az ezekről folyó elodázhatatlan tárgyalásokba Romániát is bevonná. Úgy vélte, Bukarestnek a már megreformált rendszerhez kellene csatlakoznia.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.