// 2025. október 24., péntek // Salamon

Ludovic Orban kormányfőt is önkéntes karanténba száműzte a koronavírus

// HIRDETÉS

Mivel egy igazolt fertőzött társaságában tartózkodott egy ideig.

A politikum mindennapjaira is rányomja a bélyegét a koronavírus-járvány: hétfőn reggel Ludovic Orban miniszterelnök lemondta minden programját, miután fölmerült a gyanú, hogy elkaphatta a koronavírust.

A kormányfőn nem jelentkezett semmilyen tünet, a programok elhalasztása elővigyázatossági intézkedés, miután kiderült: vasárnap pozitív lett a koronavírus-tesztje egy személynek, akivel Orban a múlt hét folyamán közösen vett részt egy televíziós műsorban.

Mint kiderült, az illető nem más, mint Silviu Mănăstire, a B1 hírtelevízió műsorvezetője, akinek Orban még kedden volt a meghívottja.

A műsorvezető elmondta, egyelőre tünetmentes, csak a szaglását veszítette el, és ízeket sem érez.

A miniszterelnök ennek nyomán hétfőn reggel kérte, hogy végezzenek rajta koronavírus-tesztet, és amíg a teszt eredménye meg nem érkezik, addig önkéntes karanténban marad.

Nem ez az első alkalom, amikor Orbannak elkülönítésbe kell vonulnia: márciusban, a járvány elején a komplett kormány és a liberális párt teljes vezetősége önkéntes karanténba került, miután kiderült, hogy Vergil Chițac liberális szenátor koronavírusos.

Mint ismeretes, múlt héten Orban politikai riválisa, Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök vonult egy napra önkéntes karanténba, és kért tesztelést, miután pártja Szilágy megyei vezetőivel találkozott, akikről később kiderült, hogy elkapták a koronavírust.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc
Krónika

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc

A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.

Bolojan beszólt a házi lekvár áfájáról ábrándozó ANAF-vezérnek – szombati hírmix
Főtér

Bolojan beszólt a házi lekvár áfájáról ábrándozó ANAF-vezérnek – szombati hírmix

Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal
Krónika

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal

A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye
Székelyhon

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye

Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap