Új lapot ír a történelem. Illetve, Boia írja újra Románia történelmének újabb lapjait. A valóságnak megfelelőbb módon.
A pénteki magyar napot lendületesen kezdtük: egy történelemórával. Azazhogy kezdtük volna, ugyanis a Lucian Boia könyvbemutató-előzetes helyszíne, a Koffer Kávézó dugig tömve volt fél tizenegykor, a történelmi esemény kezdő időpontjakor, mégpedig azokkal, akik az előző, kávézós eseményen még az isteni nedűket szürcsölgették. Talán nem ártott volna nagyobb időintervallumot hagyni a két esemény között, tekintettel a kávé finomságára és a Koffer méreteire. Bizony, a szervezőszakmát is tanulni kell.
Néhány idősebb hölgy már éppen azt ajánlotta, szerezzünk székeket és beszélgessünk az utcán, vagy a kapu alatt, amikor a kávéházi Szezám feltárult és kiömlött rajta a jónép. Mi meg be.

Jó hely a Koffer előtt
Hamarosan azonban (20 perc alatt) egyenesbe kerültek a dolgok, és a beszélők belevághattak a lényegbe. Lucian Boia
könyvéről volt szó, a máris nagy port kavaró Románia románosításáról. Rostás-Péter Istvánnal, a kötet fordítójával Zágoni Balázs, a Koinónia Könyvkiadó vezetője beszélgetett.
Zágoni Balázs elöljáróban elmondta, hogy a Koinónia Könyvkiadó három évvel ezelőtt kezdte el Lucian Boia-sorozatát, melynek első darabja, a Miért más Románia? immár a harmadik kiadásnál tart. A sorozat második darabja, A Nyugat hanyatlása tavaly jelent meg, a Románia románosítása pedig idén ősszel mutatkozik be, az Őszi Könyvvásáron.
Ezzel a labda átkerült a fordító térfelére. És érdekes dolgokat tudhatott meg a szívós közönség. Például azt, hogy
Vagyis nem használ sem számító-, sem írógépet. Régi vágású polgári író tehát, ami az eszköztárát illeti. Ja, e-mail címe sincs. (Nos, ez már a régivágásúság felső határait súrolja, de hát ilyen ez az ember.) Az írásra visszatérve, a kézzel rovás azért is érdekes, mert – annak ellenére, hogy aránylag későn, 51 éves korában kezdett el köteteket kiadni – gyakorlatilag ontja magából a könyveket: több mint 20 kötete van a piacon.

Még odakint, utolsó egyeztetés
Egyesek csodálják hatalmas munkabírását, mások viszont a nagy termelés okozta felhígulásról beszélnek. Elválik a vallatásnál. Tény, hogy mind magyar, mind román, sőt, nemzetközi körökben is igen népszerűek a könyvei, különösen azok, amelyek a románokat veszik célba. Vannak, akik szerint végre akad egy román történész (Boia anyai ágon olasz származású), aki szembemegy az államilag támogatott történelemszemlélettel, és megnyitja a kapukat az egyre nagyobb igazságok számára. Mások szerint Boia elfajzott, nemtelen és nemzettelen hazaáruló, akit igazából ki kéne irtani. A lényeg, hogy az elmúlt húsz év alatt
akit nemigen lehet megkerülni.
A megjelenés előtt álló kötettel kapcsolatban viszont Rostás bejelentette: el kell kedvetlenítenie a leendő olvasókat, ugyanis egyrészt a szöveg nem a magyarok elrománosításáról szól (noha van benne egy fejezet, amelynek címe Elszaladnak Erdéllyel a magyarok?), másrészt a szövegre nem a két korábbi, magyarra fordított könyvre jellemző esszéisztikus, olvasmányos stílus jellemző. Boia az egész „román területről” beszél, amikor témáját feldolgozza, amelynek Erdély csupán egy része. Megjegyzendő, hogy európai szinten nem egyedülálló a román homogenizációs gyakorlat: Lengyelországban és Csehországban hasonló folyamatok zajlottak le, és sikerrel. Romániában ez a kísérlet egyelőre nem nevezhető sikeresnek, és korábban sem volt az. A történész megemlít egy dokumentumot az 1930-as évek közepéről, amelyben az áll, hogy a tanügyi eszközökkel végrehajtani szándékozott erdélyi románosítás teljes fiaskónak bizonyult.

Kiadóvezér és fordító: Zágoni Balázs és Rostás-Péter István
Boia kétfajta Romániát említ könyvében: egy városit, meg egy falusit. Az etnikai sokszínűság nyilván mindig is a városi közösségekre volt jellemző. Az éppen regnáló hatalom igyekezett is vigyázni arra, hogy a két világ ne kapcsolódjon össze. Például két világháború között az illetékes szervek csak akkor adtak román állampolgárságot, például a zsidóknak, ha azok ígéretet tettek arra vonatkozóan, hogy
Az ilyen típusú intézkedések állandó nyomás alatt tartották a kisebbségeket.
A szerző szerint igaz ugyan, hogy a protokronista-nacionalista jellegű kommunista diktatúra szépen megvalósította a „román terület” homogenizációját, vagyis mindent megtett, hogy Románia az a nemzetállam legyen, amiről megálmodói álmodtak – magyarán, Románia ma románabb, mint valaha – viszont elég nagy árat fizetett érte. A kommunizmus ugyanis a románoknak ártott a legtöbbet, elsősorban az Európától való elszigetelődés miatt. Ez ma a nagy kérdés: hogyan képes az elrománosodott Románia újra betagolódni Európába, a sikertelen homogenizáció eredményeképpen megmaradt kisebbségi kultúrákkal együtt.
Nos, egy biztos: kíváncsian várjuk a könyvet. Magyarul.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Gyökeresen átalakítaná idén a bukaresti mezőgazdasági minisztérium a gázolajár-támogatási rendszert. A jelenlegi, utólagos – olykor akár féléves késéssel történő – visszatérítési rendszer helyett egy értékjegyes támogatási forma bevezetését fontolgatják.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.
Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.
A húsvéthétfői bántalmazás ügyében Béres Norbert részletesen ismertette a történteket a Székelyhonnal. Elmondása szerint több ütés érte, az incidensben a Sepsi OSK szakmai stábjának tagjai is érintettek. A fociklub sportigazgatója is megszólalt.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.
További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.
Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.