// 2026. július 4., szombat // Ulrik

Létrehoznák végre az önálló szatmári magyar színházat

// HIRDETÉS

Eddig egyes román körök soviniszta hisztériakeltéssel sikeresen megakadályozták a terv megvalósulását.

Ismét kísérletet tesz az RMDSZ a Szatmárnémeti Északi Színház magyar és román társulatának szétválasztására. Kereskényi Gábor, a szövetség városi szervezetének elnöke elmondta, kihasználnák az elkövetkező több mint egyéves választásmentes időszakot, úgy vélik ugyanis, hogy korábbi kezdeményezésük a politikai kampánynak esett áldozatul. Idén tavasszal nyújtották be első ízben az adminisztratív önállósulásra vonatkozó tanácshatározat-tervezetet, azonban etnikai felhangoktól sem mentes közéleti vitába torkollott a kezdeményezés, ezért végül levették a napirendről.

„A többi párttal folytatott egyeztetések során úgy tűnt, megvan a kellő támogatottsága a jogi különválásnak, azonban sajnálatos módon egyesek politikai kérdést csináltak az ügyből, és elkezdték azt terjeszteni, hogy a szétválást tulajdonképpen azért akarjuk, hogy kitehessük a román társulatot a színház épületéből” – magyarázta korábbi döntésük hátterét Kereskényi, aki szerint kár politikai vagy etnikai színezetet adni a dolognak, hisz nem erről van szó.

Rámutatott: Erdélyben – Szatmárnémetit kivéve – minden önkormányzati fenntartású színháznál megtörtént a különválás, és a tapasztalat azt mutatja, hogy mindkét félnek jót tett az átszervezés. Úgy vélte, az egészséges versenyszellem lehet a mozgatórugója a fejlődésnek, legalábbis erre a következtetésre jutottak a nagyváradi színháznál tett látogatásuk alkalmával, amikor meggyőződtek arról, hogy a magyar és a román önálló színház vezetősége egyaránt elégedett az új helyzettel azt követően, hogy náluk már 2011-ben megtörtént a különválás.

Az elnök kifejtette, bízik abban, hogy a városi tanácsban többséget tudnak szerezni a kezdeményezésükhöz, hozzátéve: a legjobban azt szeretné, ha egyhangú döntés születne, hogy elejét vegyék a további hangulatkeltésnek. „Körültekintően járunk el a tervezet kidolgozásában, hogy semmibe se lehessen belekötni, és valószínűleg közvitát is kezdeményezünk, hogy mindenki kiadhassa a gőzt még a végső döntés előtt” – fejtette ki az elnök, aki szerint december végén vagy január elején iktatják majd a tervezetet, így optimális esetben a februári tanácsülésen már a döntés is megszülethet.

A további lépésekről a linkre kattintva olvashat.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro