Nem jutott parlamentbe a magyar párt a szlovákiai választásokon, az elnök vállalta a felelősséget, és lemondott.
Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke hétfőn a felvidéki magyar párt elnökségének pozsonyi ülésén bejelentette lemondását; a döntést a testület tudomásul vette, így az hatályos.
„Mivel nem sikerült a parlamenti küszöb átlépése, tájékoztattam az elnökséget arról, hogy lemondok pártelnöki tisztségemről" - mondta az MTI-nek Berényi József.
Hozzátette: a parlamenti választások eredményeit kiértékelve a párt elnöksége megállapította, hogy a szombati voksoláson az MKP közel annyi szavazatot kapott, mint négy éve, ami bizonyítja, hogy továbbra is jelentős számú szavazót tudhatnak maguk mögött, s erre a párt építeni is fog a soron következő választásokon.
Az MKP vezetősége június 11-re tűzte ki a párt tisztújító közgyűlésének időpontját, az elnöki poszthoz kötődő jogköröket addig a párt elnöksége, illetve az Országos Tanács elnöke gyakorolja majd.
„A tisztújító közgyűlésen természetesen én már nem indulok a pártelnöki tisztségért, de nem vonulok ki a politikából, az MKP munkáját továbbra is segíteni fogom" - vázolta terveit Berényi. Hozzátette: a tisztújító közgyűlésig hátralévő időben a párt vezetése megpróbálja megtalálni a megfelelő embert a megürült tisztség betöltésére.
Berényi rámutatott: a szombati voksoláson induló pártok közül az MKP kapta a legtöbb magyar szavazatot, de mivel ez nem volt elégséges a bejutáshoz, a párt nyitott annak irányába, hogy a következő választásokon kialakuljon egy olyan egység, amely a szavazástól most távol maradott magyarokat is elviszi az urnákhoz. „Ebben a kérdésben készek vagyunk tárgyalni a Most-Híddal" - tette hozzá.
A Magyar Közösség Pártjára a hétvégén tartott szlovákiai parlamenti választáson a választók 4,04 százaléka adta szavazatát, a felvidéki magyar párt ezzel az eredménnyel nem lépte át a pozsonyi parlamentbe való bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.

Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!

Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.

Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.