Képtelen megbirkózni az anyagi természetű gondokkal.
Több mint húsz év munkája és egy kiváló csapat odaadása vész el a marosvásárhelyi Mentor Kiadó megszűntével, amely ellen csődeljárás indult. Mintegy 65 ezer könyv kerül állami kézbe, ami akár azt is jelentheti, hogy papírhulladék lesz belőle. A kiadó vásárhelyi könyvesboltja bezár, a Mentorból így az eddig felmutatott érték és néhány örök érvényű kiadvány marad fenn. A 23 éve működő kiadó 1998-tól kezdődően hozta igazán a formáját, öt év tevékenység után évi 40–50 könyvet adott ki – mondta el a kiadó vezetője, Káli Király István.
„Elkötelezetten közszolgálati jellegű kiadóként mi voltunk azok, akik olyan könyvek megjelentetését vállaltuk, amelyek nagy valószínűséggel nem lehettek nyereségesek. Ezt 1999 és 2006 között a Wass Albert életmű-sorozat jövedelméből fedeztük. Amikor a sorozat kiadása befulladni látszott, a jövedelmek egyre csökkentek és lassan nem tudtuk fedezni a történelmi, néprajzi, művészettörténeti könyvek kiadási költségeit” – ecsetelte Káli Király István.
Rámutatott, a gondok 2007-ben kezdődtek igazán – ez nagy vonalakban egybeesik a könyv válságának kezdetével is.
Kép: kmkt.ro
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.