// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Legtöbbször elhallgatjuk a szexuális zaklatást a munkahelyen

// HIRDETÉS

De egy álláskereső portálnak az alkalmazottak 44 százaléka bevallotta.

Románia ugyan nem zeng a #metoo botrányoktól, de alapanyag lenne hozzá bőven: az alkalmazottak 44 százaléka érezte már úgy a munkahelyén, hogy szexuális zaklatás áldozata lett. Az esetek magas aránya a BestJobs álláskereső portál felméréséből derül ki, amelyet szerdán hoztak nyilvánosságra.

Azoknak, akik a felmérésben ilyen tapasztalatokról számoltak be, 86 százaléka nő, 56 százaléka mondta, hogy legalább háromszor zaklatták karrierje során, 12 százalékával pedig folyamatosan megtörténik. 

A hatalmi összetevő

Ehhez képest ötből négy ilyen személy nem jelenti az esetet a kollégáinak vagy feletteseinek, inkább tűri (20%) vagy más állást keres (59%). Ennek egyik oka lehet az, hogy az esetek felében a közvetlen felettesük vagy az igazgatójuk volt a zaklató, 34,5 százalékában egyenesen a cég felsővezetéséből. 

Az esetek 38,3 százalékában a zaklatást elszenvedőéhez hasonló pozíciót betöltő személy, 16 százalékában ügyfél, öt százalékában beszállító környékezte meg az alkalmazottat.

Ötből hárman mondták, hogy konfrontálódtak a zaklatóval, az esetek 40 százalékában ez leszerelte a zaklatót, de több mint 30 százalékában a helyzet elfajulásához vezetett. Az többi esetben a zaklató nem változtatott a viselkedésén. 

Miért nem?

Azoknak a fele, akik nem jelentették az esetet, azért hallgattak róla, mert nem voltak bizonyítékaik, csak az ő szavuk a másik fél szava ellenében. Harmaduk nem akarta azt a benyomást kelteni magáról, hogy problémás alkalmazott, 17% pedig attól félt, hogy elveszíti az állását.

Akik nem hallgattak az őket ért zaklatásról, azok a saját felettesüknek, a zaklató felettesének, a személyzeti vagy a jogi osztályon jelentették az esetet. 28,5 százalékuk utána arról számolt be, hogy kollégáik kerülték őket, 12 százalékukkal veszekedett a főnökük, 14,2 százalékát pedig kitették a cégtől.

Az esetet jelentőknek mindössze ötöde kapott támogatást úgy a kollégáitól, mint a feletteseitől. A jelentés után az esetek 38 százalékában szűnt meg a zaklatás, a zaklató viszont ott maradhatott a cégnél, és a jelentett zaklatóknak mindössze öt százalékát bocsátották el a munkahelyéről.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.