// 2024. október 1., kedd // Malvin

Közel százan aggódhatnak az autójukért a Petrom felcserélt üzemanyagtartályai miatt Nagybányán

Benzin helyett gázolaj, gázolaj helyett benzin folyt a töltőállomáson. Milyen büntetést kapott a benzinkút?

Két héttel a kellemetlen nagybányai eset után még nem derült ki pontosan, hogy a fuvarozócég vagy töltőállomás működtetőinek hibájából került benzin a motorinás üzemanyagtartályba, illetve motorina a benzinesbe, de legalább a kártérítéseket elkezdte kifizetni a Petrom. A fogyasztóvédelem a panaszok érkezésekor először leállította az üzemanyag értékesítését, majd mintát vett a tartályból, így kiderült, hogy a kétféle üzemanyag egyvelegét tartalmazta. A máramarosi főfogyasztóvédő-helyettes, Dacian Manoliu elmondása szerint a Petromot 10 ezer lejes bírság kifizetésére kötelezik, ugyanakkor a benzinkútnak meg kell térítenie a közel száz autótulajdonosnak okozott kárt is. Amikor a sofőrök véletlenül vagy a benzinkút tévedéséből rossz üzemanyagot töltenek az autóikba, amint a motor elégeti az utolsó csepp jó üzemanyagot, a jármű rendszerint rángatózni kezd és leáll a motor. Az autó tartályából ilyenkor le kell szívni a nem oda való hajtóanyagot, és alapos tisztításnak kell alávetni az injektort is. Bár az üzemanyag felcserélése nem feltétlenül jelent egyet a motor halálával, nem árt megnézetni egy szakemberrel a járművet. Mindez persze pénz és idő – ezek közül csak az előbbit tudja megtéríteni a hibát vétett töltőállomás.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro