// 2026. április 7., kedd // Herman

Kövér László: minden európai kicsit vásárhelyi is

// HIRDETÉS

Ünnepi beszédekkel, valamint Tompos Kátya előadóművész és zenekara fellépésével kezdődött meg szerda este a Vásárhelyi Forgatag.

Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, a Vásárhelyi Forgatag fővédnöke a marosvásárhelyi kultúrpalotában tartott nyitógálán többek között arról beszélt, hogy Szerbia után Románia is felismerheti, hogy számára az erdélyi magyarság nem veszélyforrás, hanem erőtartalék, és Magyarország nem ellenség, hanem érték- és érdekközösségben lévő szövetséges. 

Kövér László megállapította: az 1990-ben élt magyar közösség minden második tagja hiányzik ma Marosvásárhelyről. Szerinte ez az adat „vádlón szól” nemcsak a román politikai vezető réteg „rendszereken és kormányzatokon átívelő magyarellenességéről”, de az erdélyi, és

a magyarországi „nemzetpolitika teljesítményéről, vagy inkább annak hiányáról” is.

A házelnök szerint geopolitikai játszmák közepette valamennyi európai ember szülőföldhöz való joga kerül veszélybe; és tulajdonképpen minden európai polgárnak kijut a marosvásárhelyi magyar sorsból, reményből és félelemből. „Elmondhatjuk, hogy minden európai polgártársunk egy kicsit vásárhelyi is, csak még sokan nem tudnak róla” – jegyezte meg. Úgy vélte: akkor fordulhat jobbra a marosvásárhelyi magyarság helyzete, ha Románia felismeri, hogy a térség népei számára közös kihívás a szülőföld, a Kárpát-medence és Közép-Európa megőrzése.

Kövér László arra is kitért, hogy az erdélyi magyar politika szereplői „igaz egyezségekkel” segíthetik a magyar érdek érvényesülését és adhatják vissza a romániai magyar választópolgároknak a tisztességes és eredményes magyar politikai képviselet lehetőségébe vetett hitét. „A bukaresti parlamentben a magyarokon kívül más nem fog magyar érdekeket képviselni, ugyanakkor a Magyarország és Románia közötti kapcsolatok jövőbeli javulását is segítheti a hatékony magyar jelenlét a romániai politikában. Ezért tisztelettel kérek minden romániai magyar választópolgárt, hogy a decemberi romániai parlamenti választáson szavazatával erősítse az erdélyi magyar politikát” – jelentette ki.

Felkérte a magyar állampolgársággal is rendelkező marosvásárhelyi és erdélyi magyarokat, hogy október 2-án mindannyian vegyenek részt a magyarországi népszavazáson, és

szavazzanak nemmel az Európai Unió által tervezett kényszerbetelepítések lehetőségére.

Portik Vilmos, a négynapos rendezvénysorozat egyik főszervezője köszöntésében emlékeztetett arra, hogy a negyedik forgatagot Marosvásárhely szabad királyi várossá nyilvánításának 400. évfordulóján tartják. Köszönetet mondott Dorin Florea polgármesternek, amiért az idén először lehetővé tette, hogy a város szívébe költözzék a forgatag.

Soós Zoltán, a másik főszervező kijelentette: értékeli a gesztust, de emlékeztette a városvezetőt, hogy a vásárhelyi magyarságnak jogai vannak, amiket meg kell adni. Példaként a szabad királyi városi rangot 400 évvel ezelőtt megadó Bethlen Gábor szobrának felállítását, az erről szóló városi tanácsi döntés végrehajtását említette.

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke arra a veszélyre hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy

Románia küszöbön álló közigazgatási átszervezése során Székelyföldet egy román többségű régióba kényszerítik.

Kijelentette: bízik benne, hogy Magyarország érvényt szerez a román-magyar alapszerződés kitételének, mely szerint nem változtatják a magyarság kárára a közigazgatási egységeket.

Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke szerint a különböző erdélyi városokban tartott magyar napok megerősítik a közösséget. A Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nevében is szóló Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke úgy vélte, a Vásárhelyi Forgatag által a közösség megmutathatja erejét. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke szerint a vásárhelyi magyarságnak azt kell megmutatnia, hogy „nemcsak négy napig mienk a négyszáz éves szabad királyi város”.

A négynapos rendezvénysorozat keretében 367 programra várják a marosvásárhelyi magyarokat és a városba látogatókat. A rendezvénysorozat nyitógáláján Tompos Kátya előadóművész és zenekara szórakoztatta a kultúrpalota nagytermét megtöltő közönséget.  

Fotók: Facebook/Vásárhelyi Forgatag

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát
Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Szerbia: robbanóanyagot találtak a Magyarországra vezető gázinfrastruktúra közelében
Krónika

Szerbia: robbanóanyagot találtak a Magyarországra vezető gázinfrastruktúra közelében

Nagy romboló erejű robbanóanyagot és annak működésbe hozásához szükséges gyutacsokat találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közvetlen közelében – tájékoztatta Aleksandar Vucic szerb elnök Orbán Viktor miniszterelnököt.

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó
Székelyhon

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó

A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot
Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Több, mint 10 ezer lej értékű lopást követtek el Hargita megyei fiatalok – rendőrkézre kerültek
Székelyhon

Több, mint 10 ezer lej értékű lopást követtek el Hargita megyei fiatalok – rendőrkézre kerültek

Összesen 13 ezer lej értékben tulajdonított el vagyontárgyakat három Hargita megyei fiatal egy kézdivásárhelyi vállalat telephelyéről, közülük kettőt már őrizetbe vettek – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

// még több főtér.ro