A magyar házelnök szerint a környező államok mindent megtesznek a magyar közösség asszimilálása érdekében.
Egyértelműen az oktatás fejlesztése segíthet az asszimiláció megállításában, lassításában a határon túli magyar közösségek esetében, de ezt gyakran nehezíti a szomszédos országok politikája - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A házelnök a Magyar szórvány napja alkalmából adott interjút a közmédiának, ebből közöltek részletet pénteken.
Kövér László kifejtette: az a probléma, hogy az utódállamok egy része tudatos, állami szintű politikát folytat „rendszereket és párthatárokat átívelő módon" a magyarság asszimilálására, ami elsősorban „az iskolarendszer elsorvasztásán keresztül működik".
- vélekedett.
Kiemelte: leginkább az iskolarendszeren keresztül lehet az asszimilációt előmozdítani, de ennek a lassítását elérni is.
Jó példaként említette Szlovénia kisebbségvédelmi rendszerét, ott az olasz és a magyar kisebbségnek teljes jogú parlamenti képviselete van, a nyelvi jogaikat a legmagasabb európai sztenderdek alapján ismerik el. De olyan csekélyre fogyott már a magyar közösség Szlovéniában, hogy nagyon nehéz az oktatás színvonalát fenntartani - mondta.
Közölte: nem elég magyarul tanítani a gyerekeket, olyan szinten kell mindezt tenni, hogy versenyképes tudáshoz jussanak abban az országban, ahol élnek.
Kövér László elmondta: az elmúlt húsz évben a Magyarország jelenlegi területén élő népesség jelentős mértékben fogyott, és ez a fogyás sokkal nagyobb mértékű lett volna, ha a Kárpát-medence más területeiről nem vándorolnak ide magyarok, akik aztán itt alapítottak egzisztenciát. Ezzel "tulajdonképpen a mi népességfogyásunkat mérsékelték" - tette hozzá.
Közölte: az adatok szerint
A házelnök hangsúlyozta: ha nem tudjuk megállítani vagy legalább lassítani ezeket a folyamatokat, akkor belátható időn belül ezeken a területeken „a magyarság gyakorlatilag el fog tűnni, a magyar szó mindenképpen el fog tűnni, a magyar közösség mindenképpen fölszámolódik, és ezt amennyire lehet, nekünk meg kell akadályozni".
Úgy vélte, a legtöbbet azzal segíthetnek, ha minél többet járnak ezekben a közösségekben és minél több emberi kapcsolatot teremtenek, vagyis fenntartják az élő kapcsolatokat a magyar közösségekkel. Ez a segítség nemcsak anyagi természetű lehet, hanem erkölcsi is, hiszen ha ezekkel a közösségekkel el tudják hitetni, hogy róluk igenis gondolkodnak Magyarországon és próbálnak róluk gondoskodni is, akkor ez önmagában is az ő erejüket is megsokszorozza - magyarázta.
Kövér László arról is beszélt, hogy „ami jó Magyarországnak, az egészen biztosan jó a magyaroknak Magyarország határain kívül is", és ez fordítva is igaz. „Csak egészben szabad gondolkodni", de ez nem jelenti azt, hogy ugyanazokat az eszközöket kell alkalmazni a tömbben élő magyarság megerősítésére, mint a szórványban élőkkel kapcsolatban - tette hozzá.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Példamutató becsületességéért részesült elismerésben egy kézdivásárhelyi diák, aki több mint ezer lejt talált az utcán, és saját elhatározásából átadta a pénzt a rendőrségnek.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.
Semmi rendkívüli, csupán ismét történelmi mélypontra zuhant a lej az euróval szemben. Jogosítványokkal üzletelt, és még a feletteseit is átverte egy nagyszebeni rendőr.