Az intézmény alapítójának fia szerint Nicolae Teculescu köztörvényes bűnöző is lehet.
Még az is megtörténhet, hogy orvosi diploma nélkül praktizált az a Nicolae Teculescu, akiről egy román szervezet kezdeményezésére az egészségügyi minisztérium önkényesen elkeresztelte a kovásznai szívkórházat. A Székely Hírmondónak dr. Benedek Csaba, a kórház alapítója és eredeti névadója, dr. Benedek Géza belgyógyászként tevékenykedő fia elmondta: felháborítónak tartja, amit az ügyben műveltek. „Tiltakozom ez ellen, hiszen Nicolae Teculescunak semmi köze nem volt a szívkórházhoz. Utánajártam, és megtudtam: az intézmény átnevezésének kezdeményezése jóval korábbi időkre nyúlik vissza. Az előző évek román sajtóját böngészve lehet olyan anyagokat találni, ahol még Iustinian Teculescu nevével látták volna el az intézményt (a Kovásznán 1865-ben született püspökével – szerk.), csak aztán hirtelen változtattak, és Nicolae Teculescut keresték elő” – mondta Benedek doktor.
Azt is elárulta: Teculescu kilétét homály övezi. Nincsenek dokumentumok, csak a szóbeszédre hagyatkozhat az ember.
„Azt tudni, hogy 1921-ben született Vajnafalván, Brassóban végezte az iskolát, majd a szóbeszéd szerint pár évet, nem sokat katonaorvosnak tanult Bukarestben. 1952-ben jelent meg ismét Kovásznán, akkor a magánkézben működő mofettáknál dolgozott. Végzett bizonyos kezeléseket, de többek közt a sterilitásra sem vigyázott, elfertőződésekről, sőt halálesetekről is beszélnek a városban. Aztán a városi kórházban dolgozott egészen a ’60-as évekig, amikor a minisztérium elrendelte, hogy csak az praktizálhat, akinek van orvosi diplomája. Ekkor megszűnt a munkaviszonya, utána állítólag felcser volt Kovásznán vagy Előpatakon. Azt beszélik, később talán lediplomázott Jászvásáron, és Slănic Moldovában dolgozott balneológusként. 1972-ben halt meg. Én utánajártam, de Slănic Moldovában nem tudnak róla, most pedig a jászvásári diplomája után nyomozunk. Mindenesetre a szívkórházhoz semmi köze, és ha valóban diploma nélkül praktizált, akkor köztörvényes bűncselekmény, amit tett” – mutatott rá dr. Benedek Csaba.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.

Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.