// 2025. december 24., szerda // Ádám, Éva

Korrupt határrendészek miatt állt le a forgalom a borsi határátkelőnél

// HIRDETÉS

Az átkelőnél és otthonukban is lecsaptak az egyenruhásokra.

Jó időre leállt kedden reggel a forgalom a Bors és Ártánd közötti határátkelőnél, de nem azért, mert annyian rohamozták meg az átkelőt, vagy mert leállt volna a számítógépes rendszer: ezúttal a rendőrség belső korrupcióellenes főosztályának munkatársai ütöttek rajta néhány korrupt kollégájukon.

A beszámolók szerint a rendőrök az akciót irányító ügyészek társaságában

kora reggel csaptak le a szolgálatot teljesítő határrendészekre,

illetve többük otthonában is házkutatást hajtottak végre.

Az előzetes információk szerint a magyar és a román bűnüldöző szervek közös akciójáról van szó, amely során olyan, korrupt határrendészeket kapcsoltak le, akik arra

jogosulatlan személyek számára tették lehetővé – természetesen anyagi ellenszolgáltatás fejében -, hogy belépjenek a schengeni övezetbe.

Mint ismert, Magyarország már régóta tagja a belső határellenőrzés megszűnése nyomán létrejött EU-s övezetnek, míg Románia több mint egy évtizede még csak ácsingózik a schengeni tagságra.

A romániai ügyészek összesen hat személyt állítottak elő kihallgatásra.

A rajtaütés idején teljesen leállt a határforgalom az átkelőnél, a járműveket a néhány kilométerre található autópálya-határátkelőhöz irányították át.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ha szlovákozásért járt a bocsánatkérés, járjon a románozásért is
Krónika

Ha szlovákozásért járt a bocsánatkérés, járjon a románozásért is

Teljes hőfokon ég Magyarországon a jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választást megelőző kampány, és a politikai csatazaj közepette időnként a nemzetpolitika is terítékre kerül.

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…
Főtér

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro