A volt környezetvédelmi miniszter megtartaná például a piaci részesedések korlátozását.
Nem ért egyet Korodi Attila, az RMDSZ Hargita megyei képviselője, korábbi környezetvédelmi miniszter az államelnöki hivatal által az erdészeti kerettörvénnyel kapcsolatosan megfogalmazott aggályokkal. Szerinte két sarkalatos kérdésben továbbra is fenn kell tartani a szövetség által szorgalmazott intézkedéseket, amelyek hosszú távon elősegítenék az erdőgazdálkodást és a romániai erdőalap törvényes használatát.
A volt tárcavezető szerint módosítás nélkül a törvényben kellene maradnia egyrészt annak az előírásnak, amely azt szabályozza, hogy egy gazdasági csoport piaci részesedése egy bizonyos fafajtában maximálisan 30 százalék lehet, másrészt pedig az erdőhasználati kérdéseket tisztázó szabályokhoz sem szabadna nyúlni. A piaci részesedést illetően Korodi úgy véli, amennyiben a harmincszázalékos arányt megőrzik, nagyobb esélyt teremtenek arra, hogy rendet lehessen tartani az erdészet, erdőgazdálkodás és fafeldolgozás területén. A államfői hivatal szerint egy ilyen korlátozás negatívan befolyásolja a gazdaságot, illetve hátrányos megkülönböztetést hozna magával bizonyos piaci szereplőkkel szemben.
Ami a tulajdonosok erdőhasználatára vonatkozó, az államelnöki hivatal által szintén kifogásolt előírásokat illeti, Korodi rámutatott: „Jelenleg fél¬millió hektár erdő van Romániában, amelyet nem őriznek, erre a legjobb megoldás az lenne, ha törvény kötelezné a kis erdőtulajdonosokat arra, hogy üzemterveztetés nélkül is őrizzék erdőiket.” Jelenleg csak együtt lehetséges, amit a költségek és az aprózottság miatt nem vállalnak a kistulajdonosok – tette hozzá.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.

Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.