// 2025. december 25., csütörtök // Karácsony, Eugénia

Koporsókat és kereszteket helyeztek ki a parlament elé meggyilkolt kollégáik emlékére az erdészek

// HIRDETÉS

Az erdők védelmezői az ellenük irányuló erőszakra próbálták felhívni a figyelmet, hátha az illetékesek végre méltóztatnak tenni valamit.

Jelképesen öt koporsófedelet és öt fakeresztet helyezett ki a parlament épülete elé az a több mint száz erdész, akik keddi tüntetésükkel az ellenük irányuló egyre brutálisabb agresszióra próbálták felhívni a törvényhozók és a közvélemény figyelmét. A keresztekre az utóbbi években szolgálatuk teljesítése közben a fatolvajok által meggyilkolt kollégáik neveit írták fel – az ő emlékük előtt egy perces néma csenddel tisztelegtek.

A romániai erdőket szanaszét lopják, amelynek olyan súlyos következményei vannak, mint a székelyföldi medveveszély – a nagyvadak élőhely és táplálék híján beszoktak a településekre, komoly anyagi károkat okozva, sőt emberáldozatokat szedve. Éppen ezt az esztelen, illegális erdőirtást próbálják megakadályozni vagy legalább lassítani az erdészek, saját testi épségüket kockára téve.

A statisztikáik nagyon ijesztőek: már a halálos áldozatok száma is elég lenne ahhoz, hogy az illetékesek végre tegyenek valamit az ügyben, de emellett az is beszédes, hogy az utóbbi években több mint 650 olyan esetet regisztráltak, amikor a fatolvajok fizikailag bántalmazták vagy halálosan megfenyegették az ellenük fellépni próbáló kollégáikat. Csak 2017 óta 90 erdészt bántalmaztak szolgálati idejükben, közülük negyvenen orvosi ellátásra szorultak.

Éppen ezért – amint arról korábban is írtunk – az erdészek szakszervezete szolgálati fegyvert és egyéb önvédelmi eszközöket követel, valamint a rendőrökéhez hasonló szervezeti alapszabályzatot és egyenruhát, hogy hatékonyan léphessenek fel a bűnözőkkel szemben, és nem mellesleg, megvédhessék magukat. Követelik továbbá a nyugdíjkorhatár csökkentését és a méltó javadalmazást.

Az erről szóló beadványokat jelképesen öt erdész vitte be a parlamentbe azoknak az öltönyös izéknek, akik ott szoktak lebzselni. A végén az egyik öltönyös izé makogott valami olyasmit, hogy támogatni fogják az erdészeket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?
Krónika

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?

Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…
Főtér

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter
Krónika

Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter

Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro