Eldöntetetett: megvédik a Madarasi Hargita természetvédelmi területet. És a csúcson levő kopjafa-erdőnek mennie kell.
A Madarasi Hargita és az Ördögtó rendkívül jelentős természetvédelmi terület. Olyannyira, hogy bekerült az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 elnevezésű ökológiai hálózatba. Ami érthető is, hiszen a terület több szigorúan védett növény- és állatfaj otthona. Itt él, többek között, a fűrészes harangvirág, a kereklevelű harmatfű, a sárgahasú unka, a kárpáti gőte, no meg a farkas és a medve. Bár utóbbi talán nem szorul különösebb védelemre.
Igen ám, de a ranggal kötelezettségekkel is jár. Szigorúan védeni kell a természetet az adott területen. A Zetelaka-Libán Magán Erdőgondnokság meg is rendelt egy kezelési tervet, ami mostanra el is készült. Már csak be kell tartani. És tartatni. Mint a törvényeket.
Tudjuk azonban, hogy néha törvényeket hozni sokkal könnyebb, mint be is tartatni őket a jónéppel. A Hargita és Ördögtó természetvédelmi terület több mint 13 000 hektáros világát ugyancsak nehéz lesz felügyelni. Annál is inkább, mert az emberek hozzászoktak, hogy nagyjából azt csinálnak a vidéken, amit akarnak.
Fodor György, a Natura 2000 projekt irányítója szerint van baj elég a területen. Ott vannak például a motorsportok szerelmesei, akik nyáron terepjárókkal, quadokkal, télen meg hószánokkal szántják fel a vidéket.
Aztán ott vannak maguk a turisták, a homo turisticus, ez a különös állatfaj. Jönnek, szemetelnek, mindent leszednek, ami él és mozog (a medve azért kivétel). A Madarasi Hargita valóságos turistainvázió áldozata lett az utóbbi évek során, különösen, amióta leaszfaltozták a menedékházakig vezető utat. A gátlástalan turizmusnak is vége, fogadkozik a Natura 2000 projekt irányítója.
Természetesen házikókat, vityillókat, kunyhókat, palotákat is tilos építeni a természetvédelmi területen. Lejárt a honfoglalás kora.
De az igazi bomba a következő: a terület védelmezői eldöntötték, kopjafátlanítani fogják a Madarasi Hargita csúcsát. A hegy nem temetőhely, maradjon inkább a székelység jövőképe. Az évek során megsűrűsödött kopjafa-erdőt le fogják hordani a csúcsról, és újraültetik egy méltó helyszínen, amennyiben találnak ilyet.
Sok sikert kívánunk a természetvédőknek. Arra viszont kíváncsiak vagyunk, mit szól mindehhez a kopjafa-fétisimádók népes közössége.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.