// 2026. július 22., szerda // Magdolna

Könnyebb lesz örökbefogadni

// HIRDETÉS

Több pénzzel ösztönzi az állam a két évesnél idősebb gyermekek adoptálását, és gyorsul az örökbefogadási eljárás.

Az örökbefogadási eljárást egyszerűsítő, az elhagyott gyerekek adoptálását állami támogatással ösztönző törvénymódosítást fogadott el szerdán a bukaresti képviselőház.

A megszavazott tervezet szerint 

  • kétévesnél nagyobb gyerekek örökbefogadása esetén a szülő egy évig terjedő összeszokási szabadságra jogosult;
  • ennek időtartama alatt havi 1700 lejes állami támogatásban részesül;
  • a kiskorúak törvényszéke a beidézett biológiai rokon távolmaradását is úgy értelmezheti, hogy az illető hozzájárul a gyerek örökbeadásához;
  • lerövidül a periódus a lemondó nyilatkozat után, amely során a biológiai szülők meggondolhatják magukat;
  • az örökbefogadási képességről szóló tanúsítvány érvényességi ideje egyről két évre nő;
  • két évről egyre csökken annak határideje, hogy egy gyereket külföldiek is örökbefogadhassanak. 

Florica Chereches liberális képviselő a szavazás alkalmával elmondta: Romániában évek óta 60 ezer körül mozog az állami gondozásban lévő gyerekek száma. Évente ezer újszülöttet már a kórházban elhagynak a biológiai szülők. Az árvák közül tavaly szeptemberig mindössze 3800-at nyilvánított örökbe adhatónak a kiskorúak törvényszéke. Tavaly 562 gyereket fogadtak örökbe román és 11-et külföldi állampolgárok.

A gyermekvédelmi hatóság – önkéntes vagy hivatásos – nevelőszülőkre bízza az eltaszított, sok esetben már a szülészeten elhagyott gyerekeket. Ahhoz, hogy örökbe lehessen adni őket, a szakhatóságnak be kell szereznie – a negyedfokú rokonokig terjedően – egy-egy írásos lemondó nyilatkozatot a biológiai család minden elérhető tagjától. Ez sokszor elhúzódik, nagyobb gyerekeket pedig kevesen mernek örökbe fogadni.

A törvénymódosítást tavaly a szenátus is megszavazta, így hatályba lépéséhez már csak az államfő aláírására van szükség.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal
Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
Székelyhon

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.