// 2025. szeptember 9., kedd // Ádám

Kolozsváron is felkelt a Magyar Szabadság Napja

// HIRDETÉS

Kiszámoltuk, idén már százhatvanhatodikszor jött fel. Csapataink harcban állnak.

11:15 A felvonulás a Protestáns Teológiai Intézet elől indult.

11:30 A forgalom, úgy látszik, sehol nincs lezárva. A rendőrök minden sarkon állnak már. 

11: 35 A Széchenyi tér felől érkező autók dudakoncerttel üdvözölték a felvonulókat. 

Egyes baráti románok az autó ablakát letekerve, barátian elküldtek... messzebbre. Hogy így mondjuk. Ők nem így mondták.

11:45 Amúgy rend van. Elértünk a Sorához.

12:30 Miközben a Szent Mihály templomban zajlik a szentmise, brékinget kaptunk: az Új Jobboldal már a Dózsa György úton tart. Körülbelül kétszázan lehetnek. Nagyon hangosak. Hargita, Kovászna, mind román föld! - most éppen ezt skandálják.

A Bocskai téren a képzőműveszetnek is adnak

Az Amadeo Modigliani portéit idéző alkotás egyszersmind a kubista formanyelv jegyeit is magán viseli. Ezért Avram Iancu némileg bandzsa lett. A kompozíciót ízléses fakeret fogja körbe.

Megnéztük az oldalt. Nem létezik!!!

Codrin Goia beszédében sietett eloszlatni a kételyeket: ahogy mondta, a Noua Dreaptă nem a magyarok ellen protestál. Sőt. Magyar támogatói is vannak. Őket még keressük.

13:00 Az ünneplő tömeg kijött a Szent Mihály templomból az ablakunk alá. Bő negyedóra, amíg mindenki felsorakozik, addig is zengik elől a srácok a forradalmi nótákat. Gyönyörű az idő, legalább ezren lehetünk, ha nem 1500-an.

13:15 Brééking::: nincs a menetben árpádsávos vagy Hatvannégy Vármegyés zászló! Hogy ez eddig nem tűnt fel! Pedig ez most tényleg hatalmas premier, eddig minden évben ott lobogtatták azokat is. Most a menet elején visznek egy hatalmas Erdély-zászlót is, lásd a képen az oldal tetején.

Üdv néked, normalitás! Így már senkinek sem ciki csatlakozni az ünnepséghez. Miért kellett erre ennyit várni? Na mindegy, óriási köszi érte a szervezőknek, a teológusoknak, ifjúsági szervezeteknek, stb.

13:20 Alig hogy elindult a menet a Petőfi utca felé, kb. féltucatnyi suhanc skandálta fél percig, hogy Ro-mânia! Abban a ritmusban, ahogy a meccseken szokták. Nem viseltek Noua Dreaptás pólót vagy felsőt, és gyorsan el is hallgattak, illetve elnyomta őket a felvonulók éneke.

13:25 Kokárda öltönyön, bocskain, népviseleten - ma minden belefér.

13:30 Az Insomnia kapualjában és udvarán ismét disznóságok: kolbászok, szalonnák, sonkák, házicsokik, ropik. Kicsit beljebb babgulyás és töltöttkáposzta készül.

13:35 Induló szól a Petőfi utcai pódium hangszóróiból. A fényképészek hódították meg a pódiumot, és ünneplik a fotósok március 15.-jét.

13:50 Petárda robban a Főtéren. Mire kinézünk az ablakon, csak a füstje látszik. Erősödik a drukkerszag. Közben kiderült, délután U Cluj - Dinamo meccs lesz, nagy Kolozsvár - Bukarest összecsapás várható. Valószínűleg azért voltak olyan sokan a Noua Dreaptás megemlékezésen is, mert hozzájuk csapódtak a drukkerek.

13:55 Megérkezett az ünneplő tömeg a Petőfi utcára. Most nagyobb területet kerítettek el a díszkordonnal, a felvonulók távolabb állnak a pódiumtól, mint korábban. Bevonul a Református Kollégium kórusa is.

14:04 A helyszíni tudósítónk körül álló néniknél eltörött a mécses a Psalmus hungaricus-tól.

14:13 Boc üzen az euroszkeptikusoknak: a büsszeli demokrácia és az Unió nem a problémáink, hanem azok megoldásának forrása. Kolozsvár polgármestere nagyjából ugyanazt a multikulti szpícset nyomja, mint minden évben. (Az eredeti 12 pontban is szerepelt az Unió. :)

14:22: Panek Zsuzsi felolvassa az ifjúság 12 pontját. Követelik, hogy ne akadályozzák a rendezvényeinket, az oktatás reformját, történelmi és természeti kincseink ne legyenek eladhatók, ügyeinket intézhessük magyarul, szolgáltassák vissza az elkobzott ingatlanokat, és természetesen követelik a szabad jelképhasználatot. Azzal zárja, hogy Itthon maradunk.

14:28 Bréééking: Rabláncon van a 21. század! Ezt az MPP-s bácsi mondja. Orwellt parafrazálja, szerinte a 21. század egyáltalán nem szabad, saját ösztöneinek rabja. Ezért kultúrát a mindennapokba - követeli.

14:42 FUNERARE - írja az ünnepség fölött. Közel a Házsongárdi temető, sok a temetkezési vállalat errefelé.

14:47 Nyújts felé - yeah - védőkart! Himnuszok, koszorúzás. Közben nagy szél indult, és megjöttek a felhők.

14:51 A nap további részében is őrizzék meg nyugalmukat - hangzik a szervezői felhívás. Biztos elfújta hozzájuk is a szél a drukkerszagot. Mert az ünneplőket biztos nem az öt órakor kezdődő bringás felvonulás fogja felhúzni: az ehavi legális Critical Mass a Mărăști negyedi megyei könyvtár elől indul, és a Mărăști negyedet és az Íriszt járja be. Két kerékkel a dzsungelbe, jee!

15:05 Az ünneplő tömeg az éneklő teológus diákokra olvadt, és megpihent a Főtéren. Kossuth-nóta és társai vannak továbbra is a nem túl széles repertoáron. A háttérben rendőrök, csendőrök és távol-keleti turisták figyelnek, az utóbbiak nagyon élvezik, hogy történik valami a téren.

Miközben a diákok hazaindulnak a Főtérről, elordítja magát egy elhasznált arcú bácsi. Tömören fogalmazza meg, hogy román honfitársaink méltóztassanak feldobni a talpukat. Senki rá se hederít, szoros csendőri kísérettel vonulnak vissza a diákok a Református Teológiára.

15:30 A csendőri jelenlét nem csökken a Főtéren. Dinamo-szurkolók és drukkereknek kinéző, de nem románul, inkább valamilyen szláv nyelven beszélő férfiak csoportosan fotózzák Matyit. Az U-szurkolók a Deák Ferenc / Eroilor utca teraszain sütkéreznek zászlókkal, sálakkal.

15:40 Megjelent a téren a román magaskultúra. Az ős-hipszter Horia-Roman Patapievici vonult át negyedmagával és cselesen őszülő hajával. Utolsó bréking: nem viselt csokornyakkendőt!

// HIRDETÉS
Különvélemény

Anticikk az antiolvasásról, az antiéletről és arról, amiben vagyunk (nyakig)

Fall Sándor

Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.

A ChatGPT-vel beszélgetek Jézusról, az időjárásról, Japán történelméről…

Varga László Edgár

Avagy hogyan lesz a mesterséges intelligencia észrevétlenül a személyi asszisztensünk, a pszichológusunk és a mindentudó barátunk egy „személyben”?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Metál a tó mellett – hasított a Paradise Lost és a Cemetery Skyline Szebenben

Sánta Miriám

A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.

A zene, amelyben nevén nevezik a dolgokat, avagy miért dübörög a román hiphop?

Szántai János

Pedig minden rosszat rá lehet mondani: a politikai korrektséget hírből sem ismeri, mocskos a szája, macsó, szarik az új ideológiákra… és mégis van. Sőt, dübörög.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...
Főtér

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...

Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!

Dübörgő járművek az erdő csendjében. Illegális és több szempontból veszélyes, mégis sokan terepjáróznak a természetben
Krónika

Dübörgő járművek az erdő csendjében. Illegális és több szempontból veszélyes, mégis sokan terepjáróznak a természetben

Bár bírság jár érte Romániában, sokan közlekednek illegálisan az erdőkben, nemzeti parkokban, védett területeken terepjárókkal, terepmotorokkal, sőt szervezett kvados túrákra is toboroznak érdeklődőket.

Miközben dől össze az ország, az európai projektek minisztériumának alkalmazottai a francia Riviérán dőzsölnek közpénzből
Főtér

Miközben dől össze az ország, az európai projektek minisztériumának alkalmazottai a francia Riviérán dőzsölnek közpénzből

Parlamenti különbizottságot hoznak létre a családon belüli erőszak visszaszorításáért. A miniszterelnök szerint indokolatlan lenne esetleges általános tanügyi sztrájk.

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban
Székelyhon

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban

Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.

Romániai alkalmazottak a BMW debreceni gyárában
Krónika

Romániai alkalmazottak a BMW debreceni gyárában

Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.

Egy ember meghalt, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe ma reggel – videóval
Székelyhon

Egy ember meghalt, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe ma reggel – videóval

Egy idős asszony meghalt, további három ember pedig megsérült kedden reggel, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe Galac megyében.

// még több főtér.ro
Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix
2025. szeptember 05., péntek

Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.