Az EMNP közös listát és jelölteket javasolt az önkormányzati választásokra. Az RMDSZ-nek már megvan a saját jelöltje.
Nem lesz összefogás az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) között Kolozsváron és Kolozs megyében az önkormányzati választásokon – ilyen értelmű közleménnyel zárta rövidre Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke az EMNP közeledési törekvéseit. Az EMNP sajnálkozik, és önálló jelölt, illetve lista állítására készül.
A néppárt kolozsvári és Kolozs megyei szervezete még hétfőn intézett felhívást az RMDSZ-hez, amelyben azt javasolták, hogy közös polgármesterjelölttel, valamint városi és megyei szinten egyaránt közös tanácsosi listával vegyenek részt az idei helyhatósági választáson. „A magyar szavazatok maximalizálásának, s ezáltal egy erősebb magyar képviseletnek előfeltétele kell legyen a kolozsvári magyar összefogás" – áll Soós Sándor Kolozs megyei és Fancsali Ernő kolozsvári EMNP-elnök közleményében.
Soós és Fancsali január 29-éig kezdeményezett párbeszédet az összefogásról, mivel az RMDSZ kolozsvári szervezetének választmánya elvileg ekkor döntött volna arról, ki indul a szövetség színeiben a kincses város polgármesteri székéért. Megjegyezték ugyanakkor: ha a nevezett időpontig az RMDSZ nem mutat hajlandóságot a tárgyalásra, akkor a néppárt kész lesz önálló listát és polgármester-jelöltet indítani Kolozsvárt.
Azonban már hétfőn gyakorlatilag eldőlt, hogy az RMDSZ várhatóan Horváth Anna jelenlegi alpolgármestert kívánja a polgármesteri tisztségért indítani, lévén, hogy erre ő jelentkezett egyedül. Csoma Botond ennek nyomán úgy véli: Horváth döntése garanciát jelent arra, hogy személyében Kolozsváron megvalósuljon a magyar összefogás.
Csoma mindazonáltal nem zárkózik el a párbeszédtől. Közleményében február közepére hívja megbeszélésre az EMNP Kolozs megyei képviselőit, és négy témakörben egyeztetne a néppártosokkal: a magyar önkormányzati képviselet erősítését szolgáló mozgósítás lehetőségei; a beiskolázási számok tükrében felmerülő problémák és egy középtávú oktatási stratégia egyeztetése; az ifjúság itthon maradását célzó, helyi szinten megvalósítható közpolitikák, továbbá Kolozsvár történelmi belvárosa magántulajdonban lévő épületeinek szakszerű felújítására vonatkozó elképzelések.
Erre a néppárt vezetői úgy reagáltak: bár készek lettek volna a megegyezésre annak érdekében, hogy ne csak az RMDSZ, hanem a teljes magyarság jelöltje induljon a választáson, sajnálattal tudomásul veszik az RMDSZ elzárkózását. Megjegyzik: ha az RMDSZ által jelzett január 29-i időpontig nem változik a szövetség álláspontja, úgy az EMNP Kolozs megyei választmánya február 9-én dönt a kolozsvári néppártos polgármesterjelölt, valamint a városi és a megyei lista indításáról.
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, aki Irán megbízásából akart megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.

Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.

További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.

Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.

… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.