// 2025. november 15., szombat // Albert, Lipót

Kivonulnak az oroszok Szíriából

// HIRDETÉS

Mert elérték a céljukat.

Elrendelte a Szíriában harcoló orosz katonai erő fő része kivonásának megkezdését hétfőn Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Az állami televízió nyilvánossága előtt, Szergej Sojgu orosz védelmi és Szergej Lavrov külügyminiszter jelenlétében nyilatkozó Putyin megítélése szerint a több mint öt hónappal ezelőtt megkezdett orosz katonai beavatkozás egészében elérte célját Szíriában.

Az elnök szavai szerint a csapatkivonásnak kedden kell megkezdődnie. Vlagyimir Putyin egyúttal elrendelte, hogy Oroszország vállaljon intenzívebb szerepet a békefolyamatban a szíriai konfliktus lezárása érdekében.

„Katonáink hatékony munkája megteremtette a békefolyamat megteremtésének feltételeit" - mondta.
„Úgy gondolom, hogy a védelmi minisztérium és az orosz fegyveres erők elé kitűzött feladat, az egészét tekintve, megvalósult. Az orosz haderő részvétele mellett a szíriai fegyveres erők és a hazafias szíriai erők képesek voltak alapvető fordulatot elérni a nemzetközi terrorizmus elleni harcban és magukhoz ragadták a kezdeményezést szinte minden vonatkozásban" - tette hozzá.

Az orosz elnök szerint a lépésnek ösztönzően kell hatnia a szíriai politikai párbeszédre. Kijelentette, hogy a döntéssel kapcsolatban egyeztetett Bassár el-Aszad szíriai elnökkel. A szír elnök egyetértett Putyin lépésével.

Dmitrij Peszkov orosz külügyi szóvivő szerint Putyin telefonon beszélt Aszaddal.

Putyin ugyanakkor leszögezte, hogy a Latakia tartománybeli Hmejmimben lévő orosz légi bázis és a tartuszi kikötőben működő orosz haditengerészeti létesítmény folytatja tevékenységét. Az orosz elnöki bejelentés a csapatkivonás ütemére nem terjedt ki.

A Kreml a bejelentést arra a napra időzítette, amikor Genfben újrakezdődtek a szíriai polgárháborúban szembenálló felek között (a tűzszünetből kizárt iszlamista terrorszervezetek kivételével), az ENSZ égisze alatt folytatott tárgyalások. 

Azért el bírjuk képzelni, mennyire örülhettek 1849-ben eleink, amikor döntés született a forradalmat leverő orosz haderő Magyarországról történő kivonásáról. Ennél jobban már csak annak örültek volna, ha be sem jönnek az országba.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások
Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

// még több főtér.ro