// 2026. október 16., péntek // Gál

Kincses: a román állam még mindig a szekusokat védi

// HIRDETÉS

A kommunista kémelhárítási főnökök adatait ma is féltett kincsként kezelik.

Kincses Előd ügyvéd csütörtöki sajtótájékoztatóján érdekesnek nevezte, hogy az igazságszolgáltatás „a szekus generálisokat jobban védi, mint a miniszterelnököt”.

Ezt annak kapcsán mondta, ami abban a perben történik, amelyet Tőkés László indított az Antena 3, illetve Filip Teodorescu és Ioan Talpeş ellen. Ugyanis a népesség-nyilvántartó hivatal két másik ügyben – amelyekben szintén Tőkés László volt a felperes, és Victor Pontát, illetve Radu Tudort és Dana Grecut perelte – nem kérte tőlük az alperes magánszemélyek adatait, ezeket az adatokat direkt a bírósággal közölte, illetve Victor Ponta esetében a Victoria téri idézés után ő maga közölte a válasziratban, mondta az ügyvéd.

„Eléggé furcsa hozzáállás – jelentette ki –, nem tudom, hogy Tőkés László személyének szól-e, vagy pedig azoknak a szekus generálisoknak a védelmét szolgálja, akiket bepereltünk, hiszen Filip Teodorescu a Ceauşescu-korszakban a kémelhárítás alparancsnoka volt, és Ioan Talpeş néhány évig a külföldi kémelhárításnak volt a vezetője. Furcsa, hogy a szekus generálist jobban védik, mint a miniszterelnököt.”

A következőkben az Európai Emberjogi Egyezmény 6. szakaszát, valamint az Emberjogi Bíróság gyakorlatát idézte, amely szerint mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogaival és kötelezettségeivel kapcsolatos jogvitában. Illetve, hogy a bírósági eljáráshoz fűződő jognak a hozzáférhetőség lényeges eleme.

A beadványt október 3-án postázták. Ebben kérelmet fogalmaztak meg Filip Teodorescunak 30 ezer euró, Ioan Talpeşnek 15 ezer euró és Mihai Gâdeának, együtt az Antena 3-mal, tízezer euró kifizetésére való kötelezésére vonatkozóan, mert a 2014. szeptember 15-i, A nap szintézise (Sinteza zilei) című adásban azt állították Tőkés Lászlóról, hogy hazaáruló, Magyarország kéme, illetve hogy a magyar biztonsági szolgálat fizeti.

Kép: presalocala.com
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro