// 2025. november 14., péntek // Alíz

Ki hitte volna? Meghosszabbították az online népszámlálás határidejét

// HIRDETÉS

Aki eddig nem szánta rá magát, annak így nem kell az utolsó pillanatban kapkodnia.

Tegnap (csütörtök) írtuk meg, hogy megint akadozik az online népszámlálási honlap az utolsó héten támadt hatalmas érdeklődés miatt. Míg korábban ugyanis átlagosan napi 110 ezren töltötték ki interneten keresztül a kérdőívet, addig a héten már naponta 440–450 ezer ember rohamozta meg a https://www.recensamantromania.ro/ oldalt, ettől pedig sokan belefagytak a folyamatba.

Az illetékesek persze szokásukhoz híven ígérgetni kezdték, hogy elhárítják a problémát, de láthatóan nem jutottak semmilyen eredményre, így inkább úgy döntöttek, hogy

május 27-ikéig kitolják a határidőt,

eddig még az interneten keresztül is megönnépszámlálhatja magát a jónép.

Így aztán a „hagyományos népszámlálás” (amikor a számlálóbiztos házhoz megy, és ő teszi fel a kérdéseket), csak május 31-étől kezdődik, és július 17.ikéig tart. A két lehetőség közül valamelyikkel muszáj élni,

aki ki akar bújni a népszámlálási kötelezettség alól, komoly büntetést kockáztat.

Az online kitöltésért ráadásul egy plusz szabadnap is jár.

Eddig összesen 8,4 millióan töltötték ki a kérdőívet, vagyis 1000 emberből 440-en. Az illetékesek célja a határidő kitolásával, hogy a lakosságnak legalább a fele éljen az online lehetőséggel, hiszen ezzel is pénzt spórol az állam.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások
Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese
Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?
Krónika

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?

Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút
Székelyhon

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút

Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.

// még több főtér.ro