// 2024. október 1., kedd // Malvin
Kolozsvár

Kevés a magyar önkéntes, nem tud egyelőre magyarul a multikulti honlap

Úgy reklámozzák Kolozsvár multikulturalitását, hogy említést sem tesznek az itt élő magyarokról. A néppárt megsértődött, a Share magyarázkodik.

Share szerint csak románok és cigányok lakják Kolozsvárt? – kérdezte Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke ma délelőtti közleményében, amelyben a clujmulticultural.ro honlap valódi multikulturalitását kérte számon a Share Föderációtól. A Kolozsvár Ifjúsági Főváros programjaihoz kapcsolódó oldalon sem a nemzeti sokszínűség rovatban, sem a helyi közösség menüpontban nem szerepel a kolozsvári magyarság, sőt,

az egész honlapon egyszer sem szerepel a „magyar” (maghiar/ungur) kifejezés – állapítja meg Soós Sándor.

Reményét fejezi ki, hogy „csak amatőr, hozzá nem értő szerkesztők hibájáról és nem szándékos provokációról, megalázásról van szó”. Ugyanakkor azt kérte, hogy amíg a honlap tartalmi része nem felel meg a kolozsvári valóságnak, addig ne reklámozzák azt, sőt az illetékes kérjenek bocsánatot a megsértett kisebbségektől.

A SHARE Föderáció ma délután reagált a néppárti vádakra. Azzal magyarázta a magyar szövegek hiányát, hogy az említett oldal még feltöltés alatt áll, szerkesztésébe igyekeznek bevonni a Kolozsváron élő kisebbségi közösségek tagjait is. A honlap mintegy 100 oldalt kitevő magyar nyelvű részét jelenleg magyar önkéntesek fordítják,

az őshonos kisebbségekről szóló részek folyamatosan kiegészülnek.

Arra is utalást tesznek, hogy a Share Kolozsvár Föderáció előző héten egyezményt írt alá a politikai pártokkal azzal a céllal, hogy „információ áramlás, folyamatos kapcsolat és támogatás legyen a felek között”. Hozzáteszik: „Az Európai Ifjúsági Fővárosban mindenkinek megvan a helye, mindenki hozzá tud járulni, hogy a projektet úgy valósítsuk meg, hogy a közösség elvárásainak és a kincses városhoz méltó legyen.”

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro