// 2024. október 1., kedd // Malvin
európai parlament

Két magyar vonatkozású filmet is jelöltek a Lux-díjra

Az Európai Parlament díjára a Saul fia valamint a Totó és nővérei is esélyes.

Nemes Jeles László Saul fia című alkotását és Alexander Nanau román-magyar-német koprodukcióban készült Totó és nővérei című filmjét is jelölték a 2015-ös Lux-díj tíz elődöntős filmje közé – olvasható az Európai Parlament vasárnapi közleményében.

A Lux-díjjal az EP minden évben az általa legjobbnak ítélt európai filmet tünteti ki, amely fontos társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet és az európai értékekkel foglalkozik. A díj célja, hogy népszerűsítse az európai filmeket és nagyobb közönség számára is elérhetővé tegye azokat, illetve

a mozik segítségével ösztönözze a kulturális párbeszédet a nemzetek között.

A 10 filmből álló jelöltlistát a közlemény szerint a Karlovy Vary-i filmfesztiválon jelentették be. A tízes listát július végén háromra szűkíti az Európai Parlament, a győztesről később döntenek. A 2015-ös Lux-díj jelöltjei között van továbbá brit, spanyol, francia, valamint izlandi-dán, olasz-amerikai-német-francia-katari, bolgár-görög, horvát-szlován-szerb koprodukcióban készült film is.

A Lux-díj az idén különös hangsúlyt fektet a fiatal rendezők munkájának kiemelésére.

Öt első nagyjátékfilmes fiatal rendező – Jonas Carpignano, Deniz Gamze Ergüven, Nemes Jeles László, Kristina Grozeva és Petar Valchanov – filmje került a tíz közé. Szintén fiatal rendező munkája a Toto és nővérei (Alexander Nanau) és a Kosok (Grímur Hákonarson).

A 2014-es Lux-díj filmjeinek közönségdíjasát is bejelentették vasárnap este. A legtöbb közönségszavazatot a tavalyi jelöltek közül Rok Bicek Osztályellenség című filmje kapta.

Fotó: TASR/AP

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro