Például magyar ügyekről. Mondjuk az autonómiáról pont nem.
Ha Klaus Johannis Berlinben azt mondta volna, hogy van magyarkérdés Romániában, akkor most arról kérdeznének, mi is az – így reagált Kelemen Hunor tegnap Sepsiszentgyörgyön arra a román újságírói kérdésre, hogy miként vélekedik a bukaresti államfő egy nappal korábbi kijelentéséről, mely szerint nincs magyarkérdés Romániában. A székely szabadság napjára tervezett tiltakozó felvonulás tiltásáról az RMDSZ elnökének az a véleménye: az a szervezőkre és Marosvásárhely polgármesteri hivatalára tartozik.
A Háromszéki Küldöttek Tanácsának pénteki ülésére érkező Kelemen Hunor Johannis berlini nyilatkozata kapcsán kiemelte: nem kívánja azt kommentálni. A romániai magyarságnak számos gondja van, ezekről többször tárgyaltak is az államfővel, és úgy gondolja, ezeket párbeszéddel és parlamenti eszközökkel lehet megoldani. Arra a kérdésre, hogy lehet-e az autonómiáról tárgyalni az elnökkel, Kelemen azt mondta: minden elnökkel lehet beszélni bármiről. Hozzáfűzte azonban: Johannisszal sok mindenről tárgyaltak, de autonómiáról nem. „Beszéltünk a többség–kisebbségek viszonyáról, javasoltunk egy politikai megállapodást erről a parlamenti pártok között” – mondta.
Felidézte továbbá: amikor Johannis a Német Demokrata Fórum elnöke volt, támogatta a Tăriceanu-kormány idején előterjesztett kisebbségi törvényt, amely tartalmazza a kulturális autonómiáról szóló fejezetet is. Itt a nemzeti identitás megőrzését elősegítő intézményes garanciákról van szó minden kisebbség esetében, így a legnagyobb ilyen közösség, a magyarok esetében is. „Erről volt szó, és úgy gondolom, őszintén és nyíltan el kell mondani, miről tárgyalunk és miről nem” – mondta.
Arra a kérdésre, hogy az államfővel folytatott párbeszéd érintheti-e azt az intézkedést, mellyel Marosvásárhelyen betiltották a március 10-i székely szabadság napjára tervezett tiltakozó felvonulást, Kelemen Hunor leszögezte: az nem az államfő dolga.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.

Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.