Az Európai Bizottság visszaküldte Románia országos helyreállítási tervét, egy valag megjegyzéssel.
Az országos helyreállítási tervek költségvetései körüli tárgyalások célegyenesbe értek. Az EU-s tagállamok beküldték a dokumentumokat (Romániának is sikerült, igaz, kicsit megkésve), az illetékesek átbogarászták, és ha nem volt tiszta valami, visszaküldték a terveket, természetesen megjegyzésekkel. Nos, Románia csütörtök este kapta meg a csomagot (29,2 milliárd euróról van szó), mondanunk sem kell, jó pár piros tintás hozzáfűzéssel. Persze, a hazai illetékesek siettek megjegyezni, hogy á, dehogy dobták vissza a tervet,
egyeztetni kell még egy sort a jövő heti végső döntés előtt. Nos, nézzünk pár példát arra, hogy a mi is az, ami jelen esetben a román tervgazdák szerint „normális”. 1. Egy kórház felújítására a Word dokumentumban 80 millió eurót kértek, az Excel dokumentumban viszont csak 71 milliót. Kilenc millió eurót senki sem nevezhet apró elírásnak. 2. Florin Cîțu miniszterelnök korábban azt ígérte, hogy a nagy terv megvalósítása során több vadiúj kórházat is építenek. Ezhhez képest
és itt is becsúszott a fenti fránya hiba: egyik helyen 570 millió eurót kérnek az építkezésre, másik helyen csak 517 milliót. A különbségből simán építeni lehetne egy kisebb fogászati klinikát. 3. A Képzett Románia program esetében az a baj, hogy a tervezők odaírtak egy végösszeget, de elfelejtették azt tételeire bontani. Khm… 4. A vízgazdálkodási fejlesztések esetében a költségeket
5. Az iskolaelhagyás mértékét csökkenteni hivatott program költségvetési fejezetében szépen le vannak írva a tevékenységek költségei, viszont a technikai háttérre, elbírálásra és monitorizálásra vonatkozó összegek kifejtéséről megfeledkeztek, pedig ezek a végösszeg egynegyedét teszik ki. 6. A hazai metrók fejlesztése fejezetnél az EB udvariasan rákérdez, hogy a majdan Bukarestbe és Kolozsvárra kerülő összesen 30 metrószerelvényt biztos megveszi Románia 2026-ig, ha a finanszírozás nem csak a helyreállítási tervből történik. Mert tudjuk (látjuk az autópályák esetében is), mennyi baj tud történni az ilyen vegyes forrású ügyek esetében. 7. A végére hagytunk egy nyalánkságot is. A kis- és középvállalkozások kockázati tőkealapja fejezetében az áll, hogy
Mire a brüsszeli illetékesek odaírták a Megjegyzések rovatba, hogy: „Enyhe túlzásnak tűnik.” És további hasonló megjegyzések tucatjai szerepelnek a doksicsomagban. Persze, nagyon könnyen elképzelhető, hogy a valóban szerteágazó és bonyolult költségvetés kidolgozásánál hibák csúsztak be. Ahogy az is, hogy az ügyesebbek itt-ott megnyomták a golyóstollat.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Aki nem EU-s légitársaságtól vagy gazdasági szereplőtől vásárol repülőjegyet, megjárhatja.