// 2026. május 24., vasárnap // Eszter, Eliza

Karikatúra-gyűjteményt ajándékoztak a pápának az erdélyiek

// HIRDETÉS

A református csoport mellett a kolozsvári Szent Mihály templom kórusa is részt vett az egyházfő audenciáján, akik a magyar himnuszt is elénekelték a Szent Péter téren.

Ahogy előzetesen megírtuk, egyháztörténeti pillanatra került ma sor a Vatikánban: Tordaszentlászló református gyülekezetének tagjait fogadta Ferenc pápa a Szent Péter téri általános audiencián szerdán. Ez volt az első alkalom, hogy erdélyi magyar református gyülekezet tagjai Rómában a pápával találkoztak.

Ferenc pápa és Balázs Attila tordaszentlászlói lelkipásztor találkozása a L'Osservatore Romano felvételén

A Tordaszentlászlói Református Egyházközség 86 fős csoportját Ferenc pápa az audiencia során személyesen köszöntötte. Az erdélyi zarándokcsoport legfiatalabb tagja tizenkét éves, legidősebb pedig hetvenöt volt. A csoport nevében Balázs Attila lelkész beszélt a katolikus egyházfővel, hangsúlyozva, hogy imádkoznak érte és „azért az eszméért, amelyet a pápa képvisel a világban”. Ferenc pápa megáldotta a tordaszentlászlói küldöttség tagjait. Ajándékként egy tipikus erdélyi karikatúra-gyűjteményt - Könczey Elemér alkotásait - nyújtották át az egyházfőnek, hogy „minden nap jó kedvvel végezze szolgálatát”.

Balázs Attila az MTI-nek elmondta: ez volt az első erdélyi magyar református gyülekezet, amely Rómában a pápával találkozott. Hangsúlyozta, hogy a 900-as lélekszámú Tordaszentlászlón a református az egyetlen templom, így a katolikusok is ide járnak, és a római református zarándoklathoz ők is csatlakoztak. A Szent Péter téri audiencián a kolozsvári Szent Cecilia kórus is énekelt, többek között a magyar himnuszt. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban
Főtér

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre
Székelyhon

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.

// még több főtér.ro