// 2026. június 11., csütörtök // Barnabás

Kamu a kétnyelvűsítés Marosvásárhelyen

// HIRDETÉS

Összevissza beszélnek a marosvásárhelyi városvezetés illetékesei a kétnyelvű táblák ügyében.

Egyáltalán nem tartják be, vagy csak részlegesen teljesítik a kétnyelvű táblák kihelyezésével kapcsolatos ígéreteiket a marosvásárhelyi önkormányzat illetékesei – írja a Krónika.

A lap a városháza több képviselőjét szembesítette korábbi nyilatkozataikkal, és kiderült, hogy

nem is emlékeznek akkori válaszaikra.

Gabriela Oşan, a városháza iskolákért felelős igazgatója az év elején azt mondta a Krónikának, hogy a marosvásárhelyi iskolák homlokzati feliratait legtöbb tíz napon vagy két héten belül kétnyelvűsítik, és befejezik a 2013 őszén elkezdett akciót. Csakhogy az ígéretből – amely a sportcsarnokok kétnyelvű táblájának kihelyezésére is kiterjedt – máig sem lett semmi, az időközben édesanyává lett Oşan helyettese, Horaţiu Lobonţ pedig azt mondta, nincs tisztában a táblacserék ügyével, de hamarosan utánanéz.

Ugyanez a helyzet a gyalogosoknak szánt, érintőgombbal ellátott jelzőlámpákkal is. Az új villanyrendőröket 2013 márciusában helyezték üzembe, de a gombok mellé elhelyezett információs tábla kizárólag román nyelvű, míg a szerkezet románul és angolul figyelmezteti a járókelőket arra, hogy még várniuk kell. Másfél évvel ezelőtt Aurel Trif városházi szóvivő a Krónika érdeklődésére ígéretet tett, hogy hamarosan kétnyelvűre cserélik az összes figyelmeztető táblát. A lap mostani megkeresésére azonban Trif meglepettnek mutatkozott.

„Mondtam én ilyesmit? Nem emlékszem” – mondta.

A Krónika megállapítja: ha beigazolódott volna Peti András alpolgármester idén augusztusban tett állítása, miszerint az önkormányzat naponta két-három utcában cseréli le a névtáblát, a folyamat már befejeződött volna.

Ehhez képest, Peti nyilatkozatával ellentétben, azóta egyetlen új, kétnyelvű utcanévtáblát sem helyeztek ki. Sőt időközben eltüntették a Kós Károly utca egyik feliratát. Ilyen körülmények között a városban még mindig csak a Dózsa György utat, a Kinizsi Pál utcát és a Mátyás király teret hirdeti új, kétnyelvű tábla. Még a Liszt Ferenc utcát sem sikerült újratáblázni, amelyről augusztus elején az RMDSZ vezetői azt állították, hogy a Franz Liszt elnevezés alá felkerült a zeneszerző és zongoraművész magyar neve.

Peti András alpolgármester egyrészt a közbeszerzési eljárás bürokratikus bonyodalmaival magyarázta a Krónikának a munkálatok megtorpanását, másrészt úgy vélte,

kár lenne elsietni,

hisz a 2007-ben készült utcanévlistán több fordítási hiba is van.

Az alpolgármester úgy vélekedett, hogy előbb-utóbb csak elkezdődik a táblacsere. Eközben a város utcáiban a lakók kezdeményezésére kezdenek megjelenni a kétnyelvű utcanévtáblák.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…
Főtér

Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…

… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac
Krónika

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac

A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit
Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

A polgármesternek is futnia kellett, amikor rájuk rontott a medve
Székelyhon

A polgármesternek is futnia kellett, amikor rájuk rontott a medve

Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben
Krónika

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben

Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.

Heten lettek rosszul egy családi összejövetel után
Székelyhon

Heten lettek rosszul egy családi összejövetel után

Négy gyermek és három felnőtt lett rosszul egy összejövetelen a Gyimesközéplokhoz tartozó Hidegségen vasárnap este. A mentőegységek valamennyiüket csíkszeredai kórházba szállították.

// még több főtér.ro