// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

Kábítószer-túladagolás miatt kezelték Prince-t

// HIRDETÉS

Legalábbis ezt írja kórházi értesülésekre hivatkozva egy amerikai portál.

Bár azt pontosan még mindig nem tudni, mi okozta az amerikai popikon, Prince váratlan, csütörtök reggeli halálát, bizonyos, most napvilágra került információk segíthetnek rávilágítani az okokra.

A TMZ című, a sztárokkal kapcsolatos hírekre és pletykákra szakosodott portál szerint a sztárt múlt pénteken kábítószer-túladagolás miatt kellett kórházba szállítani.

Közeli munkatársai akkor „influenzára” hivatkoztak, ám a TMZ egészen máshogy tudja. Mint írják, Prince magánrepülőgépe vészhelyzetre hivatkozva be nem tervezett leszállást hajtott végre az Illinois állambeli Moline-ban, ahol a sztárt azonnal kórházba vitték, pedig csak 48 percnyire voltak úti céljuktól. A portál kórházi forrásokra hivatkozva azt írja: az orvosok olyan terápiát alkalmaztak, amilyet morfium- vagy herointúladagolás esetén szokás.

Az orvosok azt javasolták a sztárnak, hogy maradjon 24 órás megfigyelésre a kórházban, de mivel nem tudtak a számára külön kórtermet biztosítani, három óra múlva elhagyta az intézményt.

Az orvosok szerint ugyanakkor Prince „nem volt jól”, amikor otthagyta a kórházat.

Az énekest egyébként a pénteki nap folyamán boncolják majd fel, hogy kiderítsék, pontosan mi volt a halál oka.

Prince-re minneapolisi otthonának liftjében találtak rá eszméletlen állapotban csütörtök reggel. Riasztották hozzá a mentőket, de már nem tudtak rajta segíteni.

Eközben filmsztárok, énekesek és politikusok is gyászolják a váratlanul elhunyt sztárt. „Prince virtuóz zenész volt, briliáns vezető és felvillanyozó előadóművész" - fogalmaz közleményében Barack Obama amerikai elnök. Szerinte kevesen gyakoroltak akkora hatást a populáris zenére, és érintették meg olyan mélyen a hallgatóságot, mint a tragikus hirtelenséggel most eltávozott művész.

Felidézte, hogy Prince egyszer azt mondta: „egy erős szellemiség áttöri a korlátokat", és az elnök szerint "senkinek a szellemisége nem volt erősebb vagy alkotóbb, mint az övé". Az Obama házaspár tavaly júniusban vendégül látta a hétszeres Grammy-díjas énekest, aki egy fehér házi magánestélyen lépett fel Stevie Wonder társaságában.
 
Közben a művészvilág tagjai is kifejezték megdöbbenésüket és gyászukat, méltatták az elhunyt szupersztárt. Madonna szerint igazi látnok művész volt, aki megváltoztatta a világot, Goldie Hawn színésznő mikroblogjában úgy fogalmazott: Prince most az égi angyalok csapatához csatlakozott.
 
Michael Kors briliánsnak, kreatívnak és igazi ikonnak, Vanessa Williams legendásnak, Billy Idol óriási tehetségnek nevezte az elhunytat. Chaka Khan szintén mikroblogban tudatta a világgal, hogy szerette Prince-t, Keith Urban country-énekes nem akarta elhinni a halálhírt, miként Brian Wilson sem, aki köszönetet mondott Prince-nek a művészetéért.
 
Mick Jagger „forradalmi művésznek, nagyszerű muzsikusnak, csodálatos szövegírónak" nevezte Prince-t, az amerikai zene nagyasszonya, Aretha Franklin pedig az MSNBC televíziónak adott interjúban úgy fogalmazott: „nagy csapás, hihetetlen, Prince-ből tényleg csak egy volt". Még a NASA, az amerikai űrkutatási hivatal is megemlékezett a művészről.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?
Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy
Székelyhon

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

// még több főtér.ro