// 2026. április 12., vasárnap // Gyula

Jóvátételt akarnak a kommunisták által meghurcolt személyek

// HIRDETÉS

Mivel a román állam még mindig nem rendezte méltányosan az ügyet.

Továbbra sem sikerült kielégítő módon rendezni a kommunista diktatúra által meghurcoltak helyzetét, vannak, akik nevetséges kártérítést kapnak, és olyanok is, akik semmit – hangzott el pénteken a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szövetsége éves közgyűlésén, melynek meghívottja Octav Bjoza, az országos szervezet elnöke volt. Utóbbi szerint a hatalom kivárná, hogy az érintettek lassan kihaljanak, hogy ne kelljen velük foglalkozniuk.

Török József, a háromszéki szövetség elnöke ismertette a 2014. évi tevékenységüket. Rámutatott: folytatniuk kell a javadalmazásért folyó harcukat, mert bár az első kártérítési törvény 1990-ben hatályba lépett, a mai napig sem sikerült minden jogosult számára biztosítani a kártérítést, annak ellenére, hogy többen közülük sok év kényszermunkát, kényszerlakhelyre való áttelepítést, illetve kemény börtönéveket tudhatnak maguk mögött.

Török szerint elég súlyos az is, hogy továbbra sem sikerült újból a parlament elé juttatni az 2009-ben elfogadott, de az alkotmánybíróság által elutasított 221-es számú törvényt, amely valamelyest rendezte volna a kártérítési problémákat, tisztességes összeget szabva meg a meghurcoltaknak. Háromszéken mindössze harminc személynek sikerült élnie a jogszabály adta lehetőségekkel. Az elnök továbbá elmondta: sokan mai napig nem kértek jóvátételt a diktatúra éveiben elviselt megaláztatásokért, üldöztetésért, őket tovább¬ra is várják, a szövetség szívesen segít.

Néhány részsikerről is beszámolt: sikerült elérniük, hogy a fogságban eltöltött éveket is beleszámolják nyugdíjukba, illetve megnyithatták a kommunizmus áldozatainak sepsiszentgyörgyi emlékházát.

Kép: Nagy D. István/Háromszék

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik
Krónika

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik

Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

248 km/órával robogott Székelyföld felé
Székelyhon

248 km/órával robogott Székelyföld felé

A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban
Krónika

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában
Székelyhon

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában

Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.

// még több főtér.ro