Romániában is nehézfegyverzetet és csapatokat állomásoztatna az Egyesült Államok.
A Pentagon azt tervezi, hogy nehézfegyverzetet és ötezer katonát küld a balti és a kelet-európai államokba, köztük Romániába – írta a New York Times amerikai és NATO-illetékesekre hivatkozva.
A lap szerint ez lenne az első alkalom a hidegháború vége óta, hogy az Amerikai Egyesült Államok nehézfegyverzetet állomásoztat egy hajdanán szovjet befolyás alatt álló NATO-tagállamban.
Az intézkedés az első lépése lenne egy olyan folyamatnak, amellyel az Egyesült Államok és a NATO megerősíti térségbeli katonai jelenlétét az orosz törekvések ellenében.
A 3000-5000 fős haderő szükségleteinek megfelelő felszerelés a balti és kelet-európai NATO-támaszpontokon állomásozna, ez az erő ugyanakkora, mint amekkorát az Egyesült Államok tíz éven át fenntartott Kuvaitban az 1991-es Öböl-háború után.
Steven H. Warren ezredes, a Pentagon szóvivője szerint a tervet még jóvá kell hagynia az amerikai védelmi minisztériumnak és a Fehér Háznak is, és egyelőre nincs döntés a végrehajtás időpontjáról.
A NYT szerint ez a terv jelentős költségmegtakarítást jelentene az Egyesült Államoknak, mivel nem kellene Európából haza- és visszaállítani a katonákat és a felszerelést. A legfeljebb ötezer fős haderő felszerelése mintegy 1200 járműből, 250 M1-A2 Abrams tankból, Bradley harci járművekből és aknavetőkből áll.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Magyarország nem sodródik, hanem irányt mutat – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke szombaton Budapesten, a nagyobbik magyarországi kormánypárt, a Fidesz jelöltállító kongresszusán.
Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.
Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.
Egy 43 éves férfi csütörtök éjjel életét vesztette a nagyszebeni tömegközlekedési vállalat egyik autóbuszán. A sofőr szerint csak a végállomáson értesítették, hogy egy utas meghalt, mert többen nem akarták megszakítani az útjukat.
Közel 550 sofőr gépkocsivezetői jogosítványát vonták be szombaton a rendőrök, ezek közül 129-et gyorshajtás, 58-at alkohol hatása alatti vezetés miatt – közölte vasárnap az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR).
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!
További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!
Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.
Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.
További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.

Továbbá: megmagyarázta a román digitalizációs hatóság, hogy miért nem lehetett fizetni a Ghișeul.ro platformon. Ezer kilométernél is hosszabb új túraösvényt alakítanak ki a Duna mentén Via Danubiana néven.

Csoda Konstancán – elmúlik a lumbágójuk az orvosoknak a magánklinika küszöbén. Egy 18 éves romániai halálos áldozata is van a svájci tűzvésznek.

Erdélyt elborította a hó, szünet nélkül dolgoznak az áramellátás helyreállításán és a hegyen bajba kerültek mentésén. Egy év alatt komoly mértékben nőtt az illegálisan birtokolt fegyverek száma, a rendőrség közzétette a statisztikát.

A Moldvai Köztársaságnak adományozza régi városi buszait a kolozsvári városháza. Banki alkalmazott segítségével vesztette el megtakarításait egy Olaszországban dolgozó román nő.