// 2025. december 28., vasárnap // Kamilla

Jön az EU új határőrizeti szerve – a jelenlegi túl gyenge

// HIRDETÉS

A tagállamok tiltakozása ellenére is megvédené az Unió határait.

A jelenlegi Frontex helyett az Európai Bizottság egy olyan állandó határőrizeti szerv létrehozását javasolja, amelynek jogában állna átvenni az Európai Unió külső határainak őrizetét, akkor is, ha valamely tagállam kormánya ezt ellenzi – írta pénteken a Financial Times.

A londoni gazdasági napilap szerint ez lenne

a nemzetállami szuverenitási hatáskörök legjelentősebb átcsoportosítása az euró születése óta.

A lap az általa látott dokumentumokra, illetve EU-illetékesektől származó értesülésekre hivatkozva azt írta, hogy a bizottság már a jövő héten előterjeszti javaslatát, amelynek alapján a Frontex külső határellenőrzési szervezetet egy új, parti őrséggel kiegészített állandó határőrizeti erő váltaná fel.

Ennek az egységnek a bevetésében az Európai Bizottságé lenne az utolsó szó. Várhatóan ez lesz az új szabályozás legvitatottabb eleme, ugyanis a brüsszeli bizottság jogköre lenne a határőrizeti egység telepítése egy adott határszakaszra, az új határrendészeti alakulat és parti őrség igazgatási testületének ajánlása alapján. Ez a schengeni térség nem EU-tag országaira, például Norvégiára is vonatkozna.

A tagországokkal konzultálnának ugyan,

de a tagállami kormányoknak nem lenne joguk egyoldalúan vétót emelni egy-egy telepítési döntés ellen.

Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációügyi biztosa a lapnak kijelentette: a menekültválság megmutatta az EU jelenlegi határrendészeti rendszere, vagyis a Frontex korlátait. Avramopulosz szerint az új határőrizeti egység és parti őrség Schengen megvédését és erősítését szolgálná.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság
Krónika

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság

A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.

„F-i m-ai bun!” – kifogott a nyelvtan a franciasalátát készítő brăilai háziasszonyon – hírek karácsony másnapján
Főtér

„F-i m-ai bun!” – kifogott a nyelvtan a franciasalátát készítő brăilai háziasszonyon – hírek karácsony másnapján

Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Gyanús ismétlődés: újabb egyházi ingatlan vált a lángok martalékává Kászonjakabfalván
Székelyhon

Gyanús ismétlődés: újabb egyházi ingatlan vált a lángok martalékává Kászonjakabfalván

Újabb tűzeset történt Kászonjakabfalván: az elmúlt éjszaka leégett a plébánia csűrje. Mindössze tíz nappal korábban, ugyanitt, a templom közvetlen közelében egy fatároló semmisült meg. Két hónapon belül ez már a harmadik, helyi egyházat érintő eset.

// még több főtér.ro