A jól végzett munka országává tenné Klaus Johannis Romániát, ha megválasztják államfővé. Nem egészen világod, ez hogy lenne megvalósítható, de legalább kevesebb botrányt ígér.
A Legyen Románia a jól végzett munka országa szlogennel kezdte meg Klaus Johannis, az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) szász nemzetiségű államfőjelöltje szombaton választási kampányát Bukarestben.
A kormánypalota előtti Victoria téren a jobbközép pártszövetség több tízezer szimpatizánsa gyűlt össze a jobboldal legesélyesebbnek tartott elnökjelöltjének választási nagygyűlésén.
Ismeretes, hogy bár a novemberi elnökválasztáson legalább öt jelölt számít a jobboldali szavazók támogatására, a felmérések szerint a két legnagyobb ellenzéki párt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Liberális Párt (PDL) összefogásából kialakult ACL jelöltje örvend a legnagyobb népszerűségnek, így nagy valószínűséggel Johannis lehet az államfői tisztségre pályázó Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő ellenfele az elnökválasztás második fordulójában.
A bírálói szerint merev és szófukar Johannis maga is tisztában van vele, hogy a belé vetett bizalom nem szónoki képességeinek szól. Az ACL a jelek szerint kampánystratégiáját arra építette, hogy Johannist a felületesség, igénytelenség, hazugság és képmutatás ellentéteként pozícionálja. Szombaton elmondott választási beszédében Johannis igyekezett előnyt kovácsolni közismert szűkszavúságából.
„Én a tettek embere vagyok, nem az üres szavaké. A beváltott ígéreteké, nem a botrányoké és színjátékoké. Olyan ember, aki épít és nem rombol. Az elnöki célkitűzésem nagyon egyszerűen megfogalmazható: legyen Románia a jól végzett munka országa" - mondta Johannis bukaresti kampányrendezvényén.
Kifejtette: a munkát, vállalkozásokat, értékteremtést bátorító, nem pedig adókkal megfojtó, a nevelést fontos befektetésnek tekintő ország építésére hívja maga mellé szavazóit.
Míg Johannis a megbízható és hatékony német gazda imázsával kampányol, Ponta románságát és ortodox vallását helyezte előtérbe. A szociáldemokrata jelölt múlt szombati nagyszabású kampánynyitóján a nemzeti büszkeségre helyezte a hangsúlyt, a rendezvény helyszínéül szolgáló Nemzeti Aréna pedig Büszkék vagyunk, hogy románok vagyunk feliratú molinókkal volt tele.
Mint ismeretes, novemberben választják meg a tízéves elnökség után leköszönő Traian Băsescu utódát. Az első fordulót november másodikán rendezik. Ha egyik jelölt sem kapja meg a névjegyzékben szereplő választópolgárok több mint felének a támogatását, az államfői tisztség sorsa a két legjobban szereplő jelölt között dől el a november 16-án megrendezendő második fordulóban. A megválasztott elnök december 22-én kezdi meg ötéves mandátumát.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Több mint ezer lejt adna a kormány minden 16-30 év közötti munkanélküli fiatalnak fizetéskiegészítésként, amennyiben munkába állnak. Jelentős lépés történt a romániai gyermekvédelemben: országos keretrendszert hoztak létre az emberkereskedelem ellen.

Továbbá: nincs elég orvosunk és ápolónk, mentesíteni kellene a kórházakat az új alkalmazottak felvételének tilalma alól. Egy volt parlamenti képviselő pedig lerántja a leplet a hazai profit illúziójáról: 146 milliárd lej az állami vállalatok adóssága.

További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.