// 2025. december 22., hétfő // Zéno

Jogos autonómiával hackelni az alkotmányt

// HIRDETÉS

És ezt nem mi mondjuk, hanem román civil szervezetek, mint az ActiveWatch és a Funky Citizens. Mert a legfőbb bírák már a vitától is félnek.

Több román civil szervezet közleményben tiltakozott a Legfelső Bírói Tanácsnak (CSM) a székelyföldi autonómiatervezettel kapcsolatos állásfoglalása ellen, arra hivatkozva, hogy a szabad véleménynyilvánítás betiltása vagy korlátozása a demokráciát és a jogállamiságot ásná alá - közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség.

A bírák és ügyészek szakmai testületeként működő CSM csütörtöki állásfoglalásában megkérdőjelezte az RMDSZ által kidolgozott székelyföldi autonómiatervezet nyilvánosságra került munkaváltozatának alkotmányosságát, és az erről rendezendő 

közvitát is veszélyesnek minősítette. 

A testület úgy fogalmazott: „minden olyan - a közbeszéd tárgyává tett - téma, amely túlmutat az alkotmányosság keretein, az igazságszolgáltatás függetlenségét és tekintélyét veszélyezteti, illetve támadást jelent a jogállam ellen”.

Az ActiveWatch médiafigyelő ügynökség, a Jogforrás Központ, a CeRe közéleti részvételt bátorító szervezet és a Funky Citizens Egyesület ezzel szemben rámutatott, hogy az alkotmány politikai döntés eredménye, az ilyen közérdekű ügyekről rendezendő vitát nem akadályozni, hanem bátorítani kell.

„Felhívjuk a CSM figyelmét arra, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének tízedik cikkelye szerint mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához (...) Ez a jog magába foglalja az alkotmány előírásainak megvitatási szabadságát is, beleértve azokét a cikkelyekét, amelyeket nem lehet alkotmánymódosítással megváltoztatni” - olvasható a négy civil szervezet közleményében.

A civilek teljesen indokoltnak tartanának

egy közvitát Románia egységes nemzetállamként való meghatározásáról, „mert nem ez az egyetlen demokratikusnak nevezhető államberendezkedési forma”. A közlemény szerzői felhívták a CSM figyelmét, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága is védi a jóhiszemű és közérdekű véleménynyilvánítás szabadságát.

Korábban az RMDSZ is úgy értékelte, hogy a Legfelső Bírói Tanács súlyosan megsértette a sajtó- és szólásszabadság jogát, amikor „politikai álláspontot fogalmazott meg” a székelyföldi autonómiatervezettel kapcsolatban.

A sajtóban közölt székelyföldi autonómiatervezet a - Maros, Hargita és Kovászna megye egyes településeit magába foglaló - történelmi Székelyföldnek biztosítana különleges jogállást, és egyebek mellett a régió bíróságainak nemzetiségi összetételét is szabályozná.

Fotó: Erdély László

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?
Főtér

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?

Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók
Székelyhon

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók

Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában
Székelyhon

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában

Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.

// még több főtér.ro