Akár még kedvezően si elsülhet a fúzió a román jobbközép pártok számára.
Jó helyzetbe került a romániai jobbközép oldal a két vezető jobbközép párt immár eldöntötté vált fúziója nyomán, miközben kettejük közül a Nemzeti Liberális Párt (PNL) látszik jobban kijönni az ügyből a Demokrata-Liberális Párthoz (PDL) képest.
A felmérések szerint a két párt összeolvadása nyomán létre jövő új jobbközép alakulat máris nagyobb támogatottságnak örvend, mint külön-külön a PNL és a PDL: míg előbbi a májusi európai parlamenti választáson 15, utóbbi pedig 12 százaléknyi szavazatot kapott, az új párt 29,8 százalékra számíthatna az INSCOP közvélemény-kutató szerint, ha most vasárnap tartanák a parlamenti választást.
Ez minden bizonnyal annak tudható be, hogy a jobbközép választók derűlátóbbak a győzelmi esélyeket illetően az összefogás nyomán, úgy gondolják, hogy az erők egyesítésével esély mutatkozik a jelenleg a pártpreferenciákban élen álló Szociáldemokrata Párt (PSD) legyűrésére.
Eközben diadalmaskodni látszik a Nemzeti Liberális Párt. Sikerült ugyanis rábírnia a PDL-t, hogy fogadja el: az új párt neve Nemzeti Liberális Párt legyen, így a PDL gyakorlatilag felszámolódik, az ugyanis nem sokat őriz meg az arculatából, ha az új alakulat székhelye a PDL eddigi székházában lesz, és a demokrata-liberálisok himnusza is megmarad közös dalként.
Ez nem csupán annak tudható be, hogy a PNL támogatottsága valamivel nagyobb, hanem annak is, hogy a PDL vezetői belátták: a párt rendkívüli mértékben erodálódott és diszkreditálódott a 2008 és 2012 közötti, gazdasági válság és megszorítások sújtotta időszakban, így nem nagy kár a brandért. Főleg úgy, hogy a PNL mégiscsak történelmi párt, amely amúgy a 2012 és 2014 eleje közötti időszakban ugyancsak tagja volt egy kaotikusan politizáló, kétharmados koalíciónak, de – legalábbis a PDL-hez képest – mégiscsak jobban meg tudta őrizni a hitelét.
Az új, a fúzió utáni PNL ezzel lépéselőnybe került a párt korábbi elnöke, Călin Popescu Tăriceanu egykori kormányfő által létrehozni szándékozott Reformliberális Párttal is. Mint ismeretes, Tăriceanu márciusban azért lépett ki a PNL-ből, mert ellenezte, hogy a párt felrúgja a kormánykoalíciót, és otthagyja a kabinetet, illetve hogy a PNL a liberálisoktól átlépjen az Európai Néppártba. Mivel erőfeszítései ezek megakadályozására kudarcot vallottak, a liberalizmus értékeinek jelszavával a PNL néhány ismert politikusával együtt új pártot gründol, de az, hogy a PNL a fúzió után is megőrzi a nevét, megőrizheti a párt hagyományos szavazóinak nagy többségét. Azok, akik valóban ideológiai alapon, liberális elveket vallva szavaztak a PNL-re, törpe kisebbségben lehetnek, hiszen Romániában alapvetően mellékes, hogy milyen doktrína szerepel egy párt nevében, bármikor képes azzal szögesen ellentétes döntéseket hozni. Ráadásul a megrögzött, ideológiai alapon a liberális pártra szavazó polgárok számára taszító lehet, hogy Tăriceanu továbbra is a baloldallal akar együttműködni.
A fúzió utáni PNL azonban még egyáltalán nem nyugodhat meg, hiszen a felmérés szerint a PSD és két törpe szövetségese, az UNPR és a PC alkotta trió még mindig 43,5 százalékkal vezet. Vagyis a győzelmi esélyekhez szükséges a jelenlegi összefogásból kimaradó jobbközép erők integrálása is. A Mihai Răzvan Ungureanu volt miniszterelnök vezette Polgári Erő (FC) PDL-be való beolvadásával az első lépés megtörtént, a párt valamivel több, mint 3 százalékos támogatottsággal rendelkezik, így növeli a jobbközép esélyeit.
Az igazán fontos, ám legnehezebb lépés azonban a Traian Băsescu államfő új pártjának számító Népi Mozgalom Párt (PMP) megnyerése lesz. Băsescuval és a PMP vezető politikusaival szemben ugyanis mind a PNL, mind a PDL ellenszenvet táplál. Jelen állás szerint azonban a 8 százalékon álló PMP szavazói nélkül a jobbközép nemigen tudná legyűrni a PSD-t a novemberi államfőválasztáson.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A Moldován át érkező ukrán gabona szigorú ellenőrzését követelik a gazdák. Egészségügyi dolgozót bántalmazott és a falra vizelt egy férfi a brassói sürgősségin.
A Moldován át érkező ukrán gabona szigorú ellenőrzését követelik a gazdák. Egészségügyi dolgozót bántalmazott és a falra vizelt egy férfi a brassói sürgősségin.
Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.
Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.
További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.
További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.
… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.
… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.