// 2025. május 9., péntek // Gergely

Jó hír: a végéhez közeledik a leégett atyhai templom felújítása

// HIRDETÉS

Már a kereszt is felkerült a toronyra. És habként a tortán, a faluba vezető műút is elkészült.

Amint arról beszámoltunk, 2016 szeptemberében egy villámcsapás következtében leégett az atyhai római-katolikus templom. A templom teljes tetőszerkezete, a torony, az odabent levő használati eszközök és felszerelés is odaveszett. A károkat 380 000 lejre becsülték.

A gyulafehérvári érsekség gyűjtést hirdetett a templom újjáépítéséért. Azóta eltelt bő egy év, és látványosan alakultak a dolgok. Adorján Imre plébános szerint most már napok kérdése, és a kivitelező befejezi a tornyot. Egy nagy teljesítményű villámhárítót is szereltek a toronyra. Továbbá felkerült a kettős kereszt is.

Folytatódnak a munkálatok a födémen, a tetőszerkezeten, illetve a templombelsőben dolgoznak a fűtés- és az elektromos hálózat kialakításán. A bútorzat, az orgona, a harangok csak jövőre kerülnek a templomba, de a hívek egy-két hónapon belül már birtokba vehetik az istenházát.

Ráadásul a faluba vezető négy és fél kilométeres utat is befejezték az építők, a hivatalos átadásra csütörtökön került sor.

Adakozni továbbra is lehet, a plébánossal és az egyházközség adminisztrációjával a www.atyha.ro, illetve az Élő székelyföld Munkacsoport portálján feltüntetett elérhetőségek útján lehet tartani a kapcsolatot.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Történetek a kereszt alól

Szántai János

A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.

Érezhetünk-e nosztalgiát valami iránt, amit sosem éltünk át?

Sánta Miriám

„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ahol az évek során enyészetnek indult az ipar – a kolozsvári Sinterom (FOTÓRIPORT)

Sánta Miriám

Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.

Így házasodtak a kora újkori erdélyi nemesek

Sólyom István

Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?
Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban
Krónika

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban

Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.

Ismét megmártózott a Fekete-tengerben Diana Șoșoacă (VIDEÓ) – hírmix
Főtér

Ismét megmártózott a Fekete-tengerben Diana Șoșoacă (VIDEÓ) – hírmix

Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában
Székelyhon

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

George Simion híve máris lebozgorozta a romániai magyarokat
Székelyhon

George Simion híve máris lebozgorozta a romániai magyarokat

A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.

// még több főtér.ro
Óriásit nyert George Simion
2025. május 05., hétfő

Óriásit nyert George Simion

Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.