// 2026. február 24., kedd // Mátyás

Javulnak-e a magyar-román kapcsolatok az új miniszter színre lépésével?

// HIRDETÉS

Az RMDSZ elsősorban ezt várja el a miniszterelnöktől.

Az RMDSZ a magyar közösség számára fontos törvények alkalmazását és a román-magyar kapcsolatok javítását várja Dacian Cioloș miniszterelnök-jelölttől – mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

A magyar szövetség elnöke azt követően nyilatkozott a magyar közmédiának, hogy az államfő a pártfüggetlen Dacian Cioloș korábbi mezőgazdasági uniós biztost bízta meg kormányalakítással. Brüsszeli mandátuma előtt 2007–2008-ban Cioloș egy évig a bukaresti mezőgazdasági és vidékfejlesztési tárcát vezette egy olyan kormányban, amelyben az RMDSZ is részt vett.

Kelemen Hunor elmondta:

közös kormányzásuk idején kiváló szakemberként ismerte meg Cioloșt,

aki később uniós biztosként is bebizonyította, hogy átlátja és egyben tudja tartani a komplikált, sok érdeket jelentő rendszereket. Felidézte, már az RMDSZ szombati tanácskozása alkalmával úgy nyilatkozott, hogy a leendő technokrata miniszterelnöknek egy „Cioloș-típusú” szakmai múlttal rendelkező hiteles embernek kellene lennie.

Az RMDSZ azonban nem kíván látatlanban parlamenti támogatást ígérni Ciolosnak, hanem – egy hamarosan sorra kerülő találkozón – meg akarják ismerni elképzeléseit, közvetíteni akarják felé a magyar közösség igényeit.

Kelemen Hunor a marosvásárhelyi magyar orvosképzés intézményi önállóságát és az anyanyelvhasználatot szabályozó törvények alkalmazását említette példaként. Hozzátette: az új kormány legsürgősebb feladata a jövő évi költségvetés kidolgozása lesz, és

az RMDSZ elvárja, hogy a büdzsében a magyar közösség igényei is megjelenjenek.

„A román-magyar kapcsolatokat most már ideje lenne megpróbálni helyre tenni, javítani, hiszen ezt nagyon elrontotta a Ponta-kormány utolsó egy esztendejében” – vázolta a magyar közösség másik prioritását az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor kifejtette: nem vitás, hogy Dacian Cioloș kormánya megkapja a bizalmat a parlamenttől, csak az a kérdés, hogy azt követően milyen viszonyt tud kialakítani a pártokkal, mert ahhoz, hogy egy éven keresztül vezesse az országot, szüksége lesz a parlamenti támogatásra.

Az alkotmány szerint a miniszterelnök-jelöltnek tíz nap áll rendelkezésére, hogy az általa javasolt kormánynévsor és kormányprogram számára bizalmat kérjen a parlamenttől.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
Krónika

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását

A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot
Főtér

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot

Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?
Krónika

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro